„Több mint kilenc hónapra volt szüksége Simon Gábornak ahhoz, hogy kitaláljon egy olyan háttértörténetet, amelyet jó eséllyel a hatóságok is el tudnak fogadni annak igazolásra: törvényesen vagy legalábbis enyhébb büntetési tétellel fenyegető ügylet nyomán került titkos bankszámláira több száz milliós vagyon.
Nos, a szellemi erőfeszítések – a kezdeti bátortalan próbálkozások után, miszerint a pénz nem az övé, ő csak egy vagyonkezelő – eredményre vezettek. Az MSZP volt elnökhelyettese arra jutott, a legjobb az lesz, ha lényegében bevallja, ez az ő tulajdona, amiben hibázott, az legfeljebb annyi, hogy nem teljesítette adófizetői kötelezettségét, aminek viszont most eleget kíván tenni, ezért be is fizetett 128 millió forintot. Azt, hogy az adó összege, valamint az adóalap miből keletkezett, nem tudni. Egyelőre annyival kell megelégednünk, hogy lett. (...)
Bizonyítékok nélkül nem lehet vádaskodni, mert ez is büntetőjogi kategória. Így Simont is megilleti az ártatlanság vélelme. Zuschlag Jánost viszont lehet idézni: »Azt, ugye, nem gondolja senki, hogy Simon Gábor magányos elkövető«.”