Megdöbbentő dolgok derültek ki Kapitány Istvánról – és Magyar Péternek nem tesz jót

Összeszedtük a legfrissebb híreket a Tisza nemrég leigazolt Facebook-bajnokáról, még azt is felidéztük, miért ítéli el a januári rezsistoppot.

Az V. kerületi önkormányzati szerint a főnök tesóját véletlenül nevezték ki. Igen, igen véletlenül. Véletlenül.
„Spirk József, az Index politikai riportere megírta, hogy a Szentgyörgyvölgyi Péter vezett belvárosi önkormányzat zárt ülésen leváltotta a kerületi City tévé fb-elnöki posztjáról Kerényi Imrét - igen, AZT a Kerényi Imrét - és a helyére a polgármester testvérét, Szentgyörgyvölgyi Gábort ültette.
Ez, amellett, hogy morálisan védhetetlen, még törvénytelen is lehet.

A cikk megjelent az Indexen, az önkormányzat meglátta, hogy kiderült a stikli, mire olyat húzott, hogy még nekem, a nyomtatott lapok gazdasági rovataiban edződött veteránnak is elállt a szavam. Írtak egy közleményt, ami szerint a főnök tesóját véletlenül nevezték ki. Igen, igen véletlenül.
Véletlenül.
Adminisztrációs hiba történt ugyanis, amit a következő testületi ülésen kijavítanak, és új tagok jelölnek az fb-be.
Nem viccelek, halál komolyan volt képük ezt írni. Hogy adminisztrációs hiba történt.
Látom magam előtt, ahogy a kezében tollat szorongatva szunyókáló teremszolga elveszíti az egyensúlyát, megbotlik, közben a karjával egyensúlyt keresve kaszál egyet a levegőben, és olyan szerencsétlenül érkezik le a levezető elnök asztalára, hogy a toll véletlenül »SZENTGYÖRGYVÖLGYI GÁBOR, ANYJA NEVE X.Y« alakú nyomot hagy a papíron.
Micsoda fatális véletlen!”