2030 megdöbbentően közel van! Ezért 2014-ben Magyarországon felszámolni egy olyan gazdaságot, mely bemutatja és oktatja az ipari inputok nélküli élelmiszertermelést, mely Európában is egyedülálló módon, német-magyar kormányközi együttműködésben megtervezett ökológiai mintagazdaság, melynek földjei 22 éve vegyszerek és műtrágyák nélkül műveltek, EU-s és svájci BIO minősítéssel rendelkeznek – felbecsülhetetlen kárt okoz, és a közérdek ellen való bűncselekmény.
A magyar törvények – az Alaptörvény és a Nemzeti Földalapról szóló törvény – az új tudományok alapján születtek, figyelembe veszik a fenntarthatóság elveit, és megkövetelik azok betartását a jelen és jövő nemzedékek érdekében. A Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság megszűnését hozó állami döntéshozatali rendszerben tevékenykedőknek láthatóan semmilyen ismerete nincs az új tudományokról, ezért nem értik, és nem alkalmazzák a vonatkozó jogszabályokat.
A Nemzeti Földalap vezetői és munkatársai, valamint az őket felügyelő miniszter láthatóan azt gondolják, és Kishantos ügyében a bíróságon és a közvélemény előtt is azt hangoztatják, hogy „az állam annak adja a földet, akinek akarja”. Ez egy alapvető tévedés! Az közvagyont - így az állami földvagyont is - a vagyonkezelőnek a vonatkozó törvények szerint, a közérdek legteljesebb figyelembevételével kell kezelni, az Alaptörvény és a Nemzeti Földalapra vonatkozó törvény rendelkezéseinek maradéktalan betartásával. Ha ez így történt volna, akkor a Kishantosi Ökológiai Mintagazdaság fennmaradhatna, sőt kedvezményes bérleti díjat fizetne a földekért (ld. NFA tv)