„A román közegtől csak gúnyt, megvetést és állandó támadást kaptunk” – áldatlan állapotokról beszélt a magyar vezető

A Csíkszereda elnöke drámai képet festett azokról a körülményekről, amelyek között a csapat küzdött.

Nemcsak a választóik egy részével, immár egymással sem találják a közös hangot az RMDSZ vezetői.
„Az eddigi választások közül a mostani államelnöki megmérettetés alkalmával mutatkozott meg először, hogy a szövetség egyszerűen nem tud megfelelően viszonyulni egy adott politikai helyzethez, és ami ennél is rosszabb: képtelen tisztán, érthetően kommunikálni a külvilággal. Kelemen Hunor hétfőn elismerte, felmérések alapján előre tudták, hogy az erdélyi magyarok nyolcvan százaléka Klaus Johannisra fog szavazni.
Ehhez képest az RMDSZ választói belátására bízta ugyan, kit támogatnak a második fordulóban, ám burkoltan – sőt itt-ott önkormányzati segédlettel – a kisebbik rosszként feltüntetett Victor Pontát ajánlotta a magyarok figyelmébe. (...)

Az RMDSZ vezetői nem bizonyultak meggyőző kommunikátoroknak ebben a váratlan politikai fordulatokban bővelkedő időszakban, ami elsősorban a saját híveikkel ápolt kapcsolatnak megy a rovására. De sose késő tanulni a saját hibáinkból. Mindjárt itt az új feladat koherensen indokokkal szolgálni a hatalmon maradás vagy esetleg az ellenzékbe vonulás kérdésére.”