Internetadó: népharag vs. tüntetésbiznisz 1:2

„Sajnos azonban rögtön másnap megjelent jó pár vélemény és nyilatkozat szervezetektől, párttagoktól, és magánemberektől is, amelyek elítélték az »erőszakot« és a rongálást. A szervezők és sokan mások is (fideszes) provokátoroknak minősítették a dobálókat. Károsnak és veszélyesnek tartom azt a hozzáállást, amely megítéli, ki a »mi tüntetőnk«, és ki lehet kizárólag ellenséges provokátor. Volt például olyan közeli barátom (nyilván nem fideszes provokátor), aki szintén dobált, és ahogy elnéztem a többieket, felháborodott fiataloknak tűntek. Az is szomorú, hogy egyesek úgy gondolják, olyan felsőbbrendű pozícióban vannak, hogy morális magaslataikról megítéljék és megmondják másoknak (gyakran több tízezres Facebook-tábornak), mi a jó és elfogadható tüntetői magatartás. Azt természetesen mindenki eldöntheti maga, hogyan vélekedik egy szimbolikus épület megdobálásról és a rendszer szerves részét képező pártcsatorna iráni gyűlölet kifejezéséről. Viszont nagyon egyenlőtlenül (nem demokratikus módon) oszlik el a szólásszabadsághoz való jog: hozzám például eddig a személyes ismerőseimet leszámítva szinte kizárólag az infrastruktúrával és erőforrásokkal rendelkező »hivatásos« aktivisták és egyes párttagok véleménye jutott el. Ezek az elítélő nyilatkozatok tehát ilyenformán mégiscsak egyfajta belső cenzúraként működnek. Kedves önkéntes cenzorok, természetesen jogotok van békésen tüntetni, de ahhoz nincs, hogy beleszóljatok abba, mások hogyan tüntetnek. Ha rajtatok és a hozzátok hasonlókon múlt volna, soha egyetlen forradalom és szabadságharc sem tört volna ki. Ti nyilván a Sztálin-szobor ledöntését és feldarabolását is elítéltétek volna ’56-ban.

Emellett a »békés tüntetés«-fetisizmus éppen a jogos harag kifejeződését, az aktív ellenállást akarja megakadályozni: azt, amiben potenciál van arra, hogy változást hozzon el. A békés mederbe kényszerített tüntetés olyan, mint az alkoholmentes sör: semmi értelme sincs. Le kéne számolni azzal a tévképzettel, hogy egy tüntetés a szervezőké, és nekik joguk és feladatuk az eseményeket a kezükben tartani. Ha egy demonstráció előre kiszámítható (színpad, vonulás A-ból B-be, hazavonulás), nem fog elérni semmit. Egy tüntetésnek akkor van lehetősége elérni valamit, ha a tömeg spontán alakítja az eseményeket, és így bizonytalan a kimenetele. Akkor van esély a változásra, ha a dühöt és haragot nem akarjuk normatív módon kizárni a tömegtiltakozásból. Én személy szerint nem hogy elítélném a dobálást, kifejezetten köszönöm azoknak, akik elég bátrak voltak hozzá. Fontos első lépés volt ahhoz, hogy az emberek rájöjjenek: alakíthatják az események menetét, nem csak bólogathatnak a színpadi performanszokhoz.

Sajnos a múlt keddi és pénteki tüntetések jól mutatják, hogy szervezőik alkalmatlanok arra, hogy az emberek felháborodását jó vezetőként összefogják. Nem képesek arra, hogy a tömeg céljait és igényeit érezzék, kölcsönös kommunikáció helyett csak egyoldalúan beszélnek a »néphez«. Saját elképzeléseik és elveik szerint, saját céljaiknak megfelelően igyekeznek igazgatni a tömeget. A háttérben persze hatalmi harcok is zajlanak: Gulyás Balázs és társai nem hajlandók együttműködni a vasárnapi tüntetés eredeti szervezőivel, se másokkal. Saját tüntetésüket nemcsak »hivatalosnak« nevezték, hanem azt is fontosnak tartották beleírni, hogy »a neten terjedő más eseményeket nem a valódi szervezők működtetik«. Szögezzük le: az oldalt nem a szervezők tevékenysége, hanem az ügy miatt lájkolták majdnem 250 ezren, tulajdonképpen az oldal szerkesztőinek ölébe hullott a nagyszámú Facebook-követő. Ettől még senki nem nevezte ki őket az internetadó ellenes küzdelem kizárólagos letéteményeseinek, ők önhatalmúlag nevezték ki magukat hivatalos és valódi felelősnek. A Százezren az internetadó ellen oldal moderátorai visszaélnek ezzel a helyzettel, egyoldalúan kommunikálnak, nem a tiltakozók akaratának, hanem saját igényeiknek megfelelően igyekeznek alakítani az eseményeket. Ez nem más, mint az emberek jogos dühének és tiltakozásának a kisajátítása.”