Vége a szabadságharcnak

„Orbán Viktor sok szempontból rosszul idézett interjúja a német Die Welt-nek kremlinológiai szempontból stratégiai fordulatot jelez. A Nyugaton most már szinte mindenhol Putyin-csatlósnak minősített magyar kormányfő abban az értelemben tényleg Oroszországot csinált Magyarországból, hogy nálunk is a sorok között kell olvasni. Silabizálgatni, tippelgetni, mint amikor a titkolózó, és állandó cikkcakkokat leíró Kreml politikáját próbálják az Oroszország szakértők (kremlinológusok) értelmezni.

Mi sem tudjuk, hogy pontosan mi a helyzet. Annyi mondat hangzott már el arról, hogy ne azt figyeljék, amit mondok, hanem amit csinálok, hogy a külvilág (meg persze mi is) összezavarodott. Az orbáni Magyarország mostanra kiismerhetetlen, cikk-cakkozó, hol szabadságharcot hirdető, de ugyanakkor a Nyugatnak gazsuláló, EU pénzből gazdasági fejlődést produkáló, de mégis a pénzosztó kézbe harapó furcsa ország lett.

De a jelek szerint ennek most vége.

Vége lehet…

A magam részéről többször alaposan elolvastam az eredeti (nem az MTI által idézett) interjút, és ezt másoknak is ajánlanám. Főleg a kormányfő szándékait teafűből kiolvasni próbáló csinovnyikoknak, akiket még visz a szabadságharcos lendület. 

Ők valószínüleg még azt hiszik, hogy a régi lemez szól.

Szeretném hinni, hogy ennek most vége. Ahogy a volt magyar külügyminiszter, Jeszenszky Géza pár nappal ezelőtt fogalmazott, nem kellene két szék között a pad alá esni. Mert szerinte ismét van két szék! Értsd, ismét a fejünk fölött dúl a hidegháború, vagy valami hasonló, bekeményedő Oroszországgal (egyik szék) és sorait záró Nyugattal, élén Amerikával (másik szék). 

Orbán Viktor interjújából akár azt is ki lehet olvasni, hogy ő ezt megértette. Az Oroszországot a 80 dolláros olajárfolyammal pár hónap alatt megroppantó gazdasági szankciók erejéből felfogta, hogy egy ici-pici országnak nem lehet két kapura játszania. Eddig lehetett, de most már tilos! Minket, ha kell, falevélként sodor el Amerika, és az ő érdekeik (micsoda vicc, még mindig az Amerikából kitiltottak személyét, és a konkrét okokat kutatni… miközben ez csak egy üzenet). 

Szép óvatosan, hogy ne tűnjön nagynak a fordulat, Orbán Viktor tekerni kezdte a kormánykereket. Sok jel mutat erre. A német „wir”, vagyis „mi” annyiszor hangzott el az interjúban, mint még soha. Mi európaiak. Mi demokraták. Mi felelősen gazdálkodó EU vezetők. Köszönjük Németországnak, hogy garantálja a demokráciát, egyet is értünk a külpolitikájával és lényegében mindennel. Mi is szurkolunk Ukrajnának, mert mi egyek vagyunk Európával, megteszünk mindent, hogy talpra álljon, mert Magyarországnak az a fontos, hogy mindig legyen „valami” Oroszország és köztünk. 

Orbán Viktor komolyabb arcvesztés nélkül ennél visszavonhatatlanabbul nem mehetett volna szembe azzal, amit eddig mondott. Hogy hisznek-e még neki, az persze más kérdés. Figyelni fogják, amit tesz, az biztos!

Aligha véletlen, hogy az interjú után (bár ez nagyon nem fog tetszeni az oroszoknak) a magyar kormány be is jelentette, hogy decembertől ismét szállítunk gázt Ukrajnának…ma pedig épp az Oroszországot elkerülő, Azerbajdzsánból Európába tartó gázvezeték utját egyengettük...”