Sárkány

2014. november 20. 10:16

Ha az ügyészség és nyomában a rendőrség valaha is komolyan vette volna a trafikügy feltárását, úgy mára már igencsak szellősek lennének a parlamenti kormánypárti padsorok.

2014. november 20. 10:16
A szerk.
Népszabadság

„Az viszont biztosnak tűnik, hogy néhány bűnbakon kívül kár többre számítani. Ha ugyanis az ügyészség és nyomában a rendőrség valaha is komolyan vette volna a trafikügy feltárását, úgy mára már igencsak szellősek lennének a parlamenti kormánypárti padsorok. A trafikcsalás miatt elvileg (és jogilag) tucatnyi ismert nevű közhivatalnoknak, Fidesz-párttagnak, holdudvaroncnak – nagyjából megyei szinttől felfelé egészen a legfelső vezetésig – kellene és lehetne a körmére nézni.

Ezen túlmenően a hatóságok szerint ezernél is több, kormányzati mutyistákkal összejátszó pályázóval szemben járhattak volna el. Már egy éve rendelkezésre állnak hangfelvételek, belső levelezések, néhány hónapja pedig a pályázati pontozás, amelyekből tisztán kiderül: a trafiktender egy országos méretű csalás volt. Nem rendszerhiba, hanem maga a rendszer. A »zavaros húsz év« után a Fidesz kezében monopolizált és intézményesült korrupció, ahol már az is csak költői kérdés, hogy vajon a nyomozó hatóságok is a mechanizmus részeivé váltak-e.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 25 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
pkarcsi
2014. november 20. 16:57
Ki a szerkesztő?Ilyen mocsok ballibsi cikket utoljára kunbéla korszakban irtak.Biztosan leszármazottja vagy,vörösszemét bolsevik.Nem mered válalni a neved?
linnet
2014. november 20. 15:13
Gyurcsányék kikérték az összes trafikpályázatot, a nyerteseket, nem nyerteseket... Talicskával tolták ki a rebgeteg iratot, amit a mi adóinkból kellett nekik prezentálni. Ez már jó pár hónapja történt. Csak kérdem, találtak valamit, ami törvénytelen? Vajon miért nem álltak már elő vele? Ajvé, csak nem hiába kutakodtak?
Kamcsatka5
2014. november 20. 12:48
Olyan szellős mint az agyad?
mr.Marcang
2014. november 20. 12:08
Nem baj kis pofáim, lehet itt konkrét bizonyítékok, feljelentések nélkül pampogni, jönnek majd az ifjú, csekista jelmezbe bújt ördögfattyak oszt elküldenek titeket is a picsába.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!