„Mert hát ez a helyzet: nemcsak Orbán Viktor érzett rá a néplélekre, hanem a nép egyre nagyobb részének a lelke is Orbán Viktorra. Egészen addig a pontig, amíg az 1989 óta egyfolytában meglevő, és a néplélektől, vezérszükséglettől és hasonlóktól teljesen független kétharmados rendszer lehetővé nem tette, hogy teljhatalmat szerezzen magának, és többek között a választási rendszert is úgy alakította át, hogy ezt nagyon nehezen lehessen elvenni tőle.
Tény, hogy ha ez a politika, Orbán magasan kiemelkedik a magyar, sőt az európai mezőnyből, úgy játszik a tömegemberen, »mint virtuóz a hangszerén«, ahogy Oakeshott mondja a leaderről. Csak ez biztos nem a kormányzás. Arról Lánczi professzornak kevés mondanivalója van. Példának a rezsicsökkentést hozza fel mint zseniális húzást, de erről rögtön meg is mondja azt, amit józan ésszel is látni lehet: hogy ez eszköz, amellyel »olyan politikai előnyre tesz szert feltehetően, amire nincs válasza az ellenfeleinek«.
A valóságban a jó kormányzás eredménye, ugye, az volna, ha például a nettó reálkeresetek elérnék legalább a nálunk mélyebbről indult posztkommunista országok szintjét, mert már egy ideje nem azzal a pár százalékkal alacsonyabbak Magyarországon, mondjuk, Észtországhoz vagy Lengyelországhoz képest, amennyivel a rezsicsökkentés most átmenetileg besegít.
A néplélek ismerete azt jelenti, hogy ha ezt a tényt eltitkolom, és óriásplakátokon meg tévéreklámokban sulykolom, hogy eddig mi fizettük az Unióban a legmagasabb rezsit, minő igazságtalanság, és még az igazságnak azt a felét is csak eldugott honlapokon teszem hozzá, hogy »az átlagfizetéshez képest« – szóval olyat hazudok a népnek, amit szívesen elhisz, mert szeret gyűlölni valakit, aki kiszúr vele, észre sem véve, hogy miattam (is) rossz neki.
Orbán kimagasló tehetsége pedig azt jelenti, hogy az ellenzék nem hogy leleplezné hosszú távon népnyomorító hazugságot, de még meg is szavazza.”