Se Kádár, se Fekete

„A Központi Statisztikai Hivatal szegény ahhoz, hogy a helyhatósági választás előtt kiadja a szegénységi statisztikát. Ha minden igaz, majd novemberre összegyűlik egy kis pénze, és akkor leírja azt, amit az Eurostattól meg a mindennapi tapasztalatokból úgyis tudhat, akit érdekel: megint nőtt a szegénység. (...)

2006-ban a megszorításpárti közgazdászok és a neoliberális Európai Bizottság is azt akarta, hogy a pazarló Gyurcsány győzzön. A sajtómunkások egy meghatározó része már akkor is azt hitte el, amit a politikai táborában el akartak hinni. Ámde mára mintha egy teljes, a közvetlen ésszerűséget nélkülöző kultúrává nemesedett volna a rossz hírek központból irányított elhallgatása. Falus vagy Bokros akkor sem győzne, ha Tarlós képe helyett azt hirdetnék a plakátokon, hogy mennyivel nőtt a szegénység, de mégis: a rossz hírre ráérünk a választás után.

Bennünk, mindennapi emberekben van a hiba? Nem is akarunk szembesülni a valósággal, amíg nem muszáj? De tehetnénk-e egyénileg bármit is, ha tudnánk az igazságot? Aki elég idős, emlékezhet, a Kádár-korszak végén ugyanilyen titkolózás folyt az államadósság növekedéséről. Lehetett tudni, hogy nem lesz jó vége, de a többség lerázta a válláról az amúgy is nehezen megfogalmazható személyes felelősséget: oldja csak meg ezt Kádár és Fekete János! Utóbbi az az ember, akinek Sólyom László nem lelte a kezét.”