Szombaton ülésezik az MSZP választmánya

2014. október 13. 17:06

A testület tagjai megkezdik a három választás értékelését, illetve dönthetnek arról is, ki kapja meg Botka László országgyűlési mandátumát.

2014. október 13. 17:06

Szombaton ülésezik az MSZP országos választmánya, testület tagjai elkezdik az idei három választás értékelését – közölte az MSZP elnöke hétfőn Budapesten újságírókkal.

Tóbiás József elmondta azt is, hogy választmány dönthet arról, hogy ki töltse be az összeférhetetlenség miatt megüresedő Botka László parlamenti mandátumát. A baloldali pártok szegedi polgármesterjelöltjét 58,22 százalékkal választották újra a csongrádi megyeszékhelyen a szavazatok 100 százalékának összesítése után.

Kövér László házelnök a hétfői plenáris ülés elején arról tájékoztatott, hogy az MSZP-s Botka László bejelentette, az országgyűlési törvény értelmében összeférhetetlenség áll fenn vele szemben. Ennek megszüntetéséig nem gyakorolhatja képviselői jogait, díjazásban nem részesülhet. A parlamenti képviselőnek 30 napja van az összeférhetetlenségi ok megszüntetésére – ismertette az Országgyűlés elnöke. Sajtóhírek szerint Botka László mandátumát Gőgös Zoltán, az MSZP elnökhelyettese, a párt agrárpolitikusa kaphatja meg.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 18 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
balbako_
2014. október 14. 10:54
Azért, ha én ott lennék csak megkérdezném, hogy a holdudvar akiket sebtiben összekapartak mennyit ártott a baloldalnak.Hellerre, Konrádra, újabban Békesire, Kunczéra, Lendvaira, Kovácsra, Lengyelre, Havas Henrikre és a többire Bolgárra stb gondolok.
gepida
2014. október 14. 10:27
Botka árulja már el Bokrosnak, hogyan lehet megnyerni a választást ekkora diktatúrában. Kunhalmi meg azt, hogyan lehet minden nap szerepelni az összes tévében és újságban, amikor nincs is sajtószabadság. Mesterházy azt, hogyan kell félreállni, ha nem megy a szekér.
cutcopy
2014. október 14. 07:17
"az MSZP országos választmánya, testület tagjai elkezdik az idei három választás értékelését" Mit kell még ezen értékelni..?
dzsibutiközt.
2014. október 13. 21:38
mondjam azt hogy a drágaaranyosbolgárúrnál (magyar hangja désike) az egyik zseni egy sikeres kunhalmi (lendvai II) vezette maszopot vízionált... na ez volt a pillanat amikor hanyatt esés és fetrengve röhögés következett (elég ezeket hallgatni és nem kell sztendap :D :D )
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!