„Meggyőződésem az, hogy amiért a baloldal ilyen nagy vereséget szenvedett az elmúlt választásokon, abban nem csak baloldali politikusoknak, hanem a baloldali médiumoknak és meghatározó szereplőinek is nagy felelőssége van. Tekintettel arra, hogy most már kilenc éve médiával foglalkozom, saját médiavállalkozásaimon keresztül, kénytelen voltam megismerni a baloldal média trükkjeit, hazugságait. A teljesség igénye nélkül saját tapasztalatomból, néhány példát hadd mondjak.
Bizonyos médiumok, például a baloldal jelöltjeinek az anyagait is - teljesen mindegy hogy országgyűlési képviselő vagy főpolgármester-jelöltről van szó -, gátlástalanul úgy vágják össze, illetve úgy kommentálják ezen bizonyos médiacsoportok, hogy garantáltan belebukjon az illető, még akkor is, ha baloldali. Ennek legszebb példái Falus Ferenc főpolgármester jelölthöz kapcsolódó médiaanyagok. Ugyan most a balliberális sajtó úgy állítja be a történteket, pl. az index.hu, mintha Falus teljesen hülye lett volna, illetve mintha Gyurcsány állna mindezek hátterében, mintha neki lenne köszönhető Falus megbuktatása. Látszik az is, hogy ha nekik nem tetszik Bokros Lajos, vele is tudnak olyan interjút készíteni, amely még nekem is, mint jobboldalinak, teljesen felháborító, nem hogy a baloldali olvasóknak. Sajnos ebben hihetetlen hagyományai vannak egyes baloldali újságíróknak. Például a Bokros Lajos interjút is úgy indították, hogy bekapja a horgot, válaszolgasson a kérdéseikre, és egy hirtelen fordulattal, áttérnek olyan kérdésekre, amelyek vagy nem tartoznak a témához, vagy kimondottan lejárató az illetőre nézve. Az interjúalany ilyenkor már nem meri letiltatni és kénytelen beletörődni abba, hogy mint egy áldozat, akinek a médiás vadállat átharapta a torkát, vonszolja végig az interjún.