Nem kell az ingyenes internet, nem kell a netadó!

2014. október 26. 14:39

Köszönöm, én szeretném fizetni a saját internetes fogyasztásomat a szolgáltatómnak, és erre kérem honfitársaimat is. És tudjátok miért? Azért, mert nem létezik olyan, hogy ingyenes internet.

2014. október 26. 14:39
Szalai Máté
Publius

„Az elmúlt hét tematikáját sokunk számára az internetadó uralta. Blöff volt-e a bejelentés? Komolyan gondolta ezt bárki is? Az információszabadság korlátozásáról, elterelésről, egy szerencsétlen és átgondolatlan lépésről, vagy valami teljesen másról van szó? Mi lesz az ingyenpornóval? – ilyen és ehhez hasonló kérdések foglalkoztatták a magyar társadalmat, aztán szombaton az ellenzék ledobta az atombombát.

Szabó Tímea, az Együtt-PM (vagy csak PM?) politikusa bejelentette, hogy határozati javaslatot nyújt be az országgyűlésnek, amely – a nem létező finn példa alapján – kötelezné a kormányt az internethez alanyi jogon való ingyenes hozzáférés biztosítására minden háztartásba.

Ezúton is szeretném megköszönni Szabó Tímeának és az Együtt-PM-nek is, hogy még egy ilyen gyönyörűen tisztán, már-már elfogultan kormánykritikus hangulatomban is emlékeztetnek rá: nem csak a magyar kormányt, de a baloldalt, az egész politikai elitet és valószínűleg a társadalmat is áthatja a mély posztkommunizmus.

Mert nem kell nekünk sem internetadó, sem ingyenes internet. Köszönöm, én szeretném fizetni a saját internetes fogyasztásomat a szolgáltatómnak, és erre kérem honfitársaimat is. És tudjátok miért? Azért, mert nem létezik olyan, hogy ingyenes internet.

Mint ahogy nem létezik olyan, hogy ingyenes BKV, ingyenes parkolás, ingyenes juttatás, nincs ingyenebéd.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2014. október 27. 09:09
A 27%-os ÁFA mellett,így örülni a különadóknak,szerintem nem normális...
péterx
2014. október 27. 06:59
Az ellenzék azonnali hisztérikus reagálásából világos volt : itt nem az internetadó a tulajdonképpeni-valódi téma , hanem ennek ürügyén megpróbálják a csőcselék alantas indulatait mozgósítani ...Ne gondolkozzon , hanem ész nélkül cselekedve , uszítható legyen...
asi
2014. október 27. 01:57
Ezen a bolygón eleve minden ingyen van! Az emberen kívül semelyik másik lény nem fizet lakbért, hogy itt élhessen. Egy valóban értelmes civilizációban legalább az általános kommunikációs hozzáféréseket elősegítik térítésmentesen. Hogy megértsék végre, hogy a nincs ingyen ebéd mondás, egy emberietlen kirekesztő - emberi méltóság jogsértés!
slomovicz
2014. október 26. 21:19
"Nincs ingyen internet. " Persze hogy nincs. Valaki mindig megfizeti. De - ugyanígy nincs ingyen energia, nincs örökmozgó, stb. De tudom, hogy ezt egy balhívő úgyse érti meg - nem is érdekli. Mert miről van itt szó? Fenntartani egy 1990 óta baloldal által űzött állandó belpolitikai feszültséget. Például - 23 millió Románnal. köteles beszéddel, stb. A baloldali hívőknek elemi igényük van, a mély zsigeri, fröcsögő , gyűlölet érzésre. !!! Mindig az a téma, amit a párt nekik megad. A gyűlölet- egy nagyon könnyen betáplálható aljas érzés, amire a műveletlen proli, könnyen vevő mert addig sem kell elgondolkozni azon hogy miért nem vitte semmire. A mostani tüntetés mögött egy szervezett, külföldi politikusi gárda van, akik Amerikából - maguk akarják kézbe venni a magyar kormány sorsát. Mi , hazájukat szerető magyarok, akiknek végleg elegük lett a vörös nácik ámokfutásából, NEM KELL ezt tétlenül néznünk .. Mert a csoport amely ezt szervezte-belföldön nemzetbiztonsági kockázatot jelent. mindegy hogy Együtt- Pm vagy mi a fedőszerve.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!