Majdantól Majdanig

„Ukrajna most örül és lelkesedik, mert győztek a nyugati integrációt képviselő erők, s lázas állapotában nem nagyon törődik azzal, hogy Arszenyij Jacenyukot vagy éppen Petro Porosenkót a rada képviselőinek nagy részével együtt láthatta már a hatalomban, ahol nem tettek igazán sokat Ukrajna felvirágoztatásáért. A melléjük bekerültek pedig a Majdan erkölcsi igazságával együtt is inkább a fegyverforgatáshoz, mint az ország irányításához értenek. Adja isten Ukrajnának, hogy ezúttal túllépjen saját árnyékán, ám valljuk meg, erre ma kevés az esély.

A régi-új uraknak mindenekelőtt azt kellene bizonyítaniuk, hogy nem csak a jelszavakban demokraták, s az európai értékek előtt tényleg nyitottak. Önmérsékletet tanúsítva így ezután nem szívlapáttal, legfeljebb kiskanállal mernék saját kasszájukba a pénzt, a politikai vitákat nem fegyverrel és betiltással rendeznék, s az erő tomboló kultuszát képesek csillapítani. Lassan le kell tenni a fegyvert, hiszen öngyilkos út az, ha az ellenállás a háborút követően még egy évtizedig tart, mint egykor a banderistáknál.

Nem lesz egyszerű, ez a fájdalmas lépés azonban elkerülhetetlen. Nem lehet ugyanis mindent örökké a külső fenyegetettséggel eltakarni, így az európai választás azt is jelenti, hogy a gáztartozást ki kell fizetni, s arra sem lehet a végsőkig számítani, hogy Európa majd jobb híján megteszi ezt helyettük. Előbb-utóbb a nacionalizmus leple alól kibuknak a már most égető szociális gondok is, amelyek a többi, egyik napról a másikra megoldhatatlan problémával együtt ismét a Majdanra hajthatják az embereket. Hallgassunk Hérakleitoszra, kétszer sem, de háromszor aztán végképp nem lehet ugyanabba a folyóba lépni.”