Elég volt a szalonrasszizmusból

2014. október 09. 10:51

Ez az interjú is abban erősít meg, hogy nem lehet szakpolitikusnak lenni ebben az országban, ha olyan a színed, mint az enyém.

2014. október 09. 10:51
Osztolykán Ágnes
Facebook

Ez az interjú is abban erősít meg, hogy nem lehet szakpolitikusnak lenni ebben az országban, ha olyan a színed, mint az enyém. Csak az történik végül, hogy az Egyenes Beszed szerkesztői a nevem fölé azt a szót írják oda, hogy LINCSELÉS. Meg a látszatát sem próbálják meg megtartani annak, hogy az önkormányzati kampányban egy cigány politikus a fővárosi szegénységről és a kerületek közötti szakadékokról beszéljen, hiszen történt egy lincselés Felsőzsolcán és ahelyett, hogy a felsőzsolcai polgármestert hívnák be és kérdeznek erről...nem hiszen itt a cigány, ő tudja, majd ő megmondja. A liberális tvben a talpig úriember Bánó András cigány néplélekről beszél...tulajdonképpen azt kérdezi: Ágnes mondja meg már nekünk ezek miért állatok? És ahelyett, hogy elkezdenek visszakérdezni, ordítani, levenni magamról a mikrofont és kisétálni... fojtott dühvel elkezdek beszélni...mert ezer és egy dolog megy bennem végbe az üzenetértékről, a megfelelésről...és sorolhatnám. Azt érzem hogy lassan elmegyünk a falig, miközben csodálkozunk, hogy a gyűlölködés egyre nő, hogy az emberek egyre inkább elszigetelődnek...Pedig csak észre kéne vennünk, hogy ez mekkora felelősség szépen kedvesen mosolyogva erősíteni a sztereotípiákat, sőt újakat teremteni. Elég volt a szalonrasszizmusból és részemről elég volt a puhaságból, a megfelelni vágyásból...Sajnálom, hogy nem jöttem ki, sajnálom, hogy nem kérdeztem vissza a magyar néplélekre...Legközelebb „odavágok” és veszem a kalapom...

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 215 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Nagyvárad
2014. október 11. 10:50
Tegye és vegye a kalapját,ahogyan mi is vettük! Nekünk is megmondták,pedig nem is éltünk a más nyakán!
miaturo
2014. október 10. 11:07
Én láttam a riportot. Osztolykán Ágnes igenis nem hagyta szó nélkül a skatulyát, hanem megválaszolta, hogy nem a cigány "néplélek" a meghatározó, hanem a szegénység, kitaszítottság, keserűség. A világon mindenhol a szegénység növeli a bűnözést, ez előre látható volt a munkanélküliség gyeplő nélküli eleresztésekor.Sajnos nálunk semmi koncepció nincs (mármint az aktuális hatalom részéről) a probléma felszámolására. Erre nem jut pénz.
simonszól
2014. október 10. 09:00
"Rákérdezek a magyar néplélekre".Bánónál?!Lövése nincs róla.Kérdezze inkább Soros György "népelelkéről".
Peter8811
2014. október 10. 06:12
Csiri, biri, csiri, biri Osztojkán Gyalog megy a lajtorján. Csiri biri, csiri, biri zabszalma Basszon a halál a TASZ-szal ma!
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!