
Rasszizmus, tiltás és kettős mérce
Hiszek a párbeszédben és fontosnak tartom, hogy azok a vélemények és ideológiák is kifejeződésre juthassanak, és ugyanakkora szabadságot élvezzenek, melyekkel egyáltalán nem tudok egyetérteni.
„Súlyos kérdések merülnek fel azzal kapcsolatban, hogy a kormány hogyan gondolkodik saját szerepéről, a törvényekről, az erőszakszervezetek működtetéséről. Törvénysértő a konferencia? Akkor majd a rendőrség megteszi a szükséges lépéseket. Nem egy politikus, egy miniszter szólítja fel a rendőrfőkapitányt, hogy a saját szubjektív értékítélete alapján tiltandó eseménnyel szemben használjon fel »minden törvényes eszközt«.
Nyilván ez a hozzáállás nem jelent újdonságot. Ugyanakkor egy fontos tényre erőteljesen rávilágít az, hogy betilthattak egy ilyen konferenciát: a nyugat-európai országok kettős mércéjére. Volt már, hogy a rendőrség kekeckedett és csak bírósági ítélet hatására engedélyezte a melegfelvonulást. De olyan, hogy a miniszterelnök betiltatott volna egy neki nem tetsző, értékeivel szembenálló, »baloldali« eseményt, nem. Nem véletlenül. Egy ilyennel a szokásosnál is nagyobb haragot venne a nyakába az európai uniós országok részéről. Van más terület, amire tartalékolni kell az energiát.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
Vereség után: megszólal a Fidesz kampányfőnöke | REAKCIÓ Orbán Balázzsal (VIDEÓ)

Itt viszont megtette. Tudta, hogy nem hogy támadásokra nem kell számítania majd, de még jó pontot is szerezhet, sőt, mondhatja, hogy ilyen szélsőséges konferenciát a magyar kormány nem engedélyez. És igaza van, ebben látszik meg mind a magyar, mind az európai uniós kettős mérce.”






