Magyarbor

„Szokott itt lenni egy leágazás: némelyek azt is mondogatják, magyar olaszrizlinggel nem lehet meghódítani a világot, arra a furmint sokkal alkalmasabb. Szerintem ezzel szemben az a helyzet, hogy a világot semmivel sem fogjuk meghódítani. Kicsik vagyunk mink ahhoz – a 60 ezer hektár alá eső termőterülettel, aminek ráadásul csak töredékén terem tényleg minőségi szőlő –, hogy nagyratörő álmokat szövögessünk. Merjünk tárgyilagosak lenni: a magyar borokat a magyaroknak kell meginniuk. Világot hódítani pedig, ha muszáj, ott az aszú, különb édesbort e bolygó egyetlen szegletében sem bír csinálni senki. Hogy a világ most nem akar édeset inni? Ez probléma – de divatok jönnek és mennek, már csak életben kéne maradni valahogy a trendkorrekciókig. Tizenöt éve pl. mindenki vöröset vedelt, most meg úgy jön fel a fehér nemzetközileg, mint a talajvíz.

De vissza az olaszrizlinghez. Egy boldog országban a következő lenne az alap: ebből a fajtából hirtelen soha többé nem készülne lőre, kizárólag jó, jobb és még jobb borok készülnének belőle, az egészen olcsótól a kifejezetten drágáig. Na akkor kezdhetnénk el arról beszélni, hogy történt valami ebben az ágazatban. Közben olyan érzésem van, hogy ilyeneket tíz éve is írtam már – és tíz év múlva is fogok, ha helyzetben leszek, és nem megy el tőle a kedvem –, sőt azzal is tisztában vagyok, hogy a legjobb termelők sem adnak el rizlingből néhány ezer üvegnél többet per év, és azzal is, hogy tízből kilenc fröccs rozé a budapesti szórakozóhelyeken, a maradék meg irsai és a társai.”