„A politikában, amennyiben demokratikusan akarjuk művelni, nem létezik semmiféle partvonal. Részt vesz benne az is, aki tiltakozásból nem megy el szavazni, az is, aki csak elmondja vagy megírja az álláspontját, de nem hajlandó csatlakozni egyik politikai alakulathoz sem, és az is, aki gyűlésekre jár. A demokrata politikusnak a csendet és a káromkodást is meg kell hallania, nemcsak a dicséretet. Lehetetlen tehát a partvonalon kívülről bekiabálni. Még az ellen sem lehet kifogása senkinek, ha az ellenérdekelt politikai irányzathoz tartozók kiabálnak be.
Úgy gondolom, azoknak a millióknak, akik nem mentek el szavazni, ebben az évben talán egyszer sem, csak egy része törődött bele a helyzetbe. Szeretném hinni, hogy a nagyobbik részük a demokraták nyújtotta kínálattal elégedetlen, és vár valami jobbra, valami hihetőbbre, valami hitelesebbre. Ez bizony politikai üzenet, és nem kívülről szól. Önfelmentés és demagógia azzal érvelni, hogy aki nem ment el, az a diktatúrát támogatta. Ugyanígy mondhatnánk azt is, hogy akik képtelenek voltak politikusként demokrata módjára viselkedni, azok támogatják a diktatúrát, pedig nem, csak lejáratják a demokráciát. Éppen ezért helytelen az az érv is, hogy aki tiltakozásból nem ment el, és ezt meg is írja, az másokra mutogat, azaz másokra akarja áthárítani a saját felelősségét. Ez a felelősség ugyanis nem abból áll, hogy a polgár köteles támogatni az értékelhetetlen teljesítményt nyújtó demokrata pártokat. Mert pusztán attól nem lesz egy párt demokrata, hogy ezt mondja magáról, a választók csak akkor hiszik el, hogy valóban az, ha úgy is viselkedik.
Teljesen téves az, hogy ha „a ház ég, mindenkinek oltani kell, azzal, amije van”: egy kanna benzinnel – mert csak az van kéznél – nem jó megkísérelni az oltást. A jelenlegi demokratikus ellenzék politikája sajnos erre a helyzetre hasonlít. Mit tegyen ilyenkor az, aki látja, mi történik, hogy a benzineskannával akarnak tüzet oltani? A legtermészetesebb, ha az ember elkezd kiabálni, hogy ne tedd! S ha nem figyelnek rá, akkor arrébb megy.”