Európai játszmák

„Bizony, sokáig naivan azt hittük, hogy az az Európai Unió, amelyre úgy szerettünk felnézni, egy minden tekintetben szebb, jobb, értékesebb hozzáállást tanúsító alakulat. 

Nem így van. Küzdőtér, ahol – hála Istennek – politikai, és nem katonai eszközökkel folyik a küzdelem. De a küzdelem mindennapos. S az a közösség, amely erről egy napra is elfeledkezik, önmaga esélyeiből farag le.

Ülök a teremben, már az ötödik biztosjelölt meghallgatásán, hallgatom a kérdéseket és a válaszokat, figyelem a híreket is az európai politikáról és elképzelem, hogy az átlagos újságolvasó számára mennyire bonyolultnak tűnhetnek a brüsszeli történések. Az egyik nap az egyik, másnap pedig már teljesen más biztosjelöltek akadnak fel a szitán, harcias szólamok véleményeznek hangzatos válságokat – pedig csupán az egyes politikai pártok vívják egymással szokásos pozícióharcaikat. A folyamat lényege a következő: az Európai Parlament legerősebb pártcsaládja, az Európai Néppárt (EPP) ugyan megnyerte ez európai parlamenti választásokat, de kisebb arányban, mint az előző időszakban. Így tehát politikai szövetséges után kellett néznie, s azt a szocialistákban és a liberálisokban találta meg. E három formációnak jelentős többsége van az EP-ben, s ezáltal le tudják – le tudjuk szavazni a fasiszta szélsőjobb, vadkommunista szélsőbal és az Európa-ellenes pártok megnövekedett táborát. Torz brüsszeli szlogan szerint a vállalható pártok szövetsége megpróbálja leszavazni a őrültek és a felelőtlenek csapatát.

Nem fényes helyzet, ugye, de itt tart a mi Európánk.

A komplikációkat az okozza, hogy a posztok szétosztása után kiderült, hogy a meggyengült EPP ügyesen tárgyalt és több posztot tudott szerezni egy ilyen helyzetben, mint öt évvel korábban. Ez egy kicsit kiütötte a biztosítékot a szocialistáknál és a liberálisoknál. Az elsők azzal vádolták meg a saját vezetésüket, hogy Martin Schultz elnöknek csak egy dolog volt fontos: hogy másodszor is EP-elnök lehessen, a liberálisok pedig alkatilag is predesztináltak mindig egy kis rebellióra. Nekimennek tehát boldog-boldogtalannak, szenvednek az eurokomisszár-jelöltek, naponta dőlnek meg az alkuk, újra kell foltozni a megállapodásokat.”