Még élek, és addig az élettel foglalkozom

2014. október 07. 15:03

A filmjeim lényege, hogy segítsünk a gyengéken, akiket el akarnak nyomni az erősek, és hogy tegyünk igazságot. Interjú.

2014. október 07. 15:03
Bud Spencer
hvg.hu

„hvg.hu: Ugye tudja, hogy kultikus alaknak számít Magyarországon?

B. S.: Tisztában vagyok vele, hogy sok rajongóm van önöknél, de Magyarország nem kizárólag a filmjeim miatt fontos nekem. Már azelőtt is elég jól ismertem a magyarokat, hogy életemben először kamera elé álltam. Vízipólósként anno önök voltak a legnagyobb ellenfeleink, és hát tudjuk, hogy ez az olasz-magyar rivalizálás a mai napig megvan. A maguk hazája szerintem eleve az egyik legfontosabb úszó és pólós nemzet. A válogatottban támadóként játszottam, és a magyar védelem volt akkoriban a legkeményebb.

hvg.hu: Kárpáti Györggyel tényleg jóban voltak?

B. S.: Minden egyes nap nem beszéltünk, hiszen nagy a távolság, de rá emlékszem a legjobban a válogatottból. Volt, hogy küldött nekem magyar bort, nagyon finom volt. (...)

hvg.hu: Ki találta ki, hogy a Piedone-filmekben ne használjon fegyvert, és hogy a verekedős jeleneteiben ne folyjon vér?

B. S.: Már nem is tudom. Így jött, és ez végig így is maradt. A fiam, Giuseppe szerint ez a kulcsa a sikeremnek, hogy akciójelenetekkel, verekedésekkel vannak tele a filmek, de a pofoneső után mindenki feláll, és még a vesztes is elbiceg. Nincs tényleges erőszak, nincs agresszió. Az pedig, hogy egy-egy fog kiesik, sokkal inkább vicces, mint visszatetsző, vagy éppen ijesztő. A filmjeim lényege, hogy segítsünk a gyengéken, akiket el akarnak nyomni az erősek, és hogy tegyünk igazságot. (...)

hvg.hu: Ha Hollywood hívta volna, költözik?

B. S.: Csak a forgatásokra mentem volna. Szeretem a hazám. Nápolyt, Rómát, az olasz tengerpartot sosem tudnám otthagyni.

hvg.hu: A pólós vagy a filmes karrierjét tartja fontosabbnak?

B. S.: Egyértelműen a pólóst. A sport mérhetetlenül fontos számomra. Mindegy, hogy csapatban, vagy egyénileg vagy nyertes, de ahhoz, hogy győzedelmeskedj, a maximumot kell hoznod. Színészként, a kamera előtt lehettem szerencsés. (...)

hvg.hu: Nem is gondol soha az öregedésre?

B. S.: Nem. Arra gondolok, hogy mi történik holnap, mert én egy nagyon kíváncsi ember vagyok. Tudom, hogy egyszer véget ér a földi létem, de még élek, és addig az élettel foglalkozom.

hvg.hu: Hívő ember?

B. S.: Igen. Határozottan igen. Nyilván a hitem is segít ebben.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 47 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
kuwiq
2014. október 07. 20:29
a kezdeti piedone filmek voltak az igazi klasszikusok
Finale*
2014. október 07. 20:22
" A maguk hazája szerintem eleve az egyik legfontosabb úszó és pólós nemzet. " Mar csak ezert is imadni lehet : )
3M..
2014. október 07. 20:05
Piedone örökzöld. Szebb Jövőt!
Trükkök Százai...
2014. október 07. 18:45
Óriási fazon.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!