A varsói expressz befut Budapestre, a kormányrúd közelében egyre több volt pártállami figura látható, maga a miniszterelnök személye pedig mindent eldönt és elárul a megtorpanó fiatal magyar demokrácia politikai kórképéről. Debreczeni József közíró Magyarország – restauráció előtt címmel nagy hatású cikket ad közre e lap hasábjain. Horn Gyula miniszterelnök hamarosan leteszi a parlamenti esküt, mire Magyar Bálint, Pető Iván, Kuncze Gábor és a többi egykori rendszerváltó politikus sorban gratulál az új miniszterelnöknek, immáron legfőbb politikai szövetségesének. A sajtó egyből átáll, a korábban kedvelt és csupa jó szándékkal körülvett Fideszből űzött vad lesz, amelynek hamarosan a puszta létéért kell küzdenie. Szövetségesei cserbenhagyják, elárulják, az addigi sajtótámogatásból szűnni nem akaró sajtótámadás lesz.
Ez az a lélektani pillanat, amikor a mai Orbán Viktor politikai értelemben megszületett.
Innentől kezdve a Fidesz elnöke minden erejét annak szentelte, hogy a szétesett ellenzéki jobboldalt a formálódó Polgári Szövetség égisze alatt összefogja, erejét egyesítse. Nem sokkal később a Polgári Szövetség az 1994-es önkormányzati választásokon szép eredményeket ért el, noha az idő tájt a Fidesz csupán egyharmad erővel kapcsolódhatott be az összefogásba immár az MDF és a KDNP oldalán. De miután a korabeli versenytársak felmorzsolódnak, a Fidesz nem habozott, megragadta a történelmi lehetőséget, s könnyűszerrel bevette a jobboldal táborát. Ekkor kezdődött meg Orbán aprólékos szervezőmunkája az üresen maradt jobboldal lefedésére, az új politikai közösség alapjainak lefektetésére. A sok éven át tartó építkezési folyamat választásokat megnyerő néppártot dagasztott az egykori kis szervezetből (1998).