Sajtó & szolidaritás

„Tudom, óvodás-szint a másikra mutogatás. Hol van most az a nagy szolidaritás, amit az origósok kaptak? A Magyar Nemzeteseknek ez nem jár? – beszélik a fórumokon.

De kaptak-e szolidaritást a kirúgott közmédiások? Felszólalt-e valaki közülük Mong Attiláért? Kapott-e szolidaritást az évekig vegzált és csaknem ellehetetlenített Klubrádió? Hol volt a lakájmédia szolidaritása az új sajtó- és Médiatörvény elfogadásakor? Voltak nekik üres címlapjaik? Vagy csak akkor ébredt fel szakmai öntudatuk, amikor az Ő főnökük tárcáját sanyargatja az Állampárt?

És volt-e szolidaritás mondjuk Szily Lászlóban, amikor vinnyogva-gurulvaközölte, hogy a Népszavának vége?

Esetleg az Indexben, amikor gunyoros szavazást indított arról, hogy ki fogja megmenteni a 141 éves múltra visszatekintő napilapot (és a lehetséges válaszok között eredetileg a köztudottan súlyos beteg Andrassewet is szerepeltették - azóta törölték)?

Itt most megélhetések, egzisztenciák kerültek veszélybe.

Egy marketinges, egy titkárnő, egy terjesztésen dolgozó jó eséllyel ugyanazt a munkát végzi a Nemzetnél, mint a Hírlapnál, vagy a Népszavánál és a Népszabadságánál is.

Vajon a többiekben - akik most az utcára kerültek - újságírókat tisztelhetünk-e, vagy egy propagandagépezet elvtelen kiszolgálóit, akik az ötvenes évek óta nem látott és nem hallott stílust képviseltek és honosítottak meg újra?

És vajon mi lesz a szolidaritással, ha a most hoppon maradtaknak mégiscsak jut hely állami csecsen, az eredetinek a duplájára olcsósított közmédiában? Vagy ha huthgergősen kapnak majd megbízást egy frakciótól?

A választ nem tudom. Csak ideöntöttem a gondolataimat.

Tanulság? Az nincs…”