Belgium
18:002024. június 17.
Szlovákia
Ausztria
21:002024. június 17.
Franciaország

Mi ott leszünk a láncban

2014. szeptember 09. 18:38

Az orbáni büntető állam ellen meg kell szervezni a jogvédelem kis köreit, riadóláncot kell kialakítani.

2014. szeptember 09. 18:38
Szabó Rebeka
Facebook

„Tegnap Orbán átlépte azt a határt, amelynek másik oldalán Putyin várja már. Orbán rendszerének rendőrsége rémálomba illő támadásba lendült azon civilek ellen, akik évtizedek óta csendben, kormányoktól függetlenül, azokat, ha kell kritizálva, fáradhatatlanul dolgoznak azért, hogy a demokráciának és az igazságosságnak minden magyar állampolgár részese lehessen. Az Ökotárs és Demnet elleni támadás a magyar demokrácia és a jogállam elleni támadás, hiszen tudjuk, hogy az Ökortárssal szemben korábban megfogalmazott hűtlen kezelésről szóló gyanút sem egy könyvvizsgáló cég, sem pedig a PSZÁF nem látta bizonyítottnak. A tegnapi események azt mutatják, hogy Orbánnak és verőlegényének, Lázár Jánosnak kétféle magyar állampolgár létezik. Az, akit már megfélemlítettek, akik már behódoltak, és azok akiket most kell még megtörni. Eljött az éberség ideje, mert a jogainkat most már nem utólag kell megvédeni, hanem arra kell felkészülni, hogy mi lesz a kabinet következő lépése. Az orbáni büntető állam ellen meg kell szervezni a jogvédelem kis köreit, riadóláncot kell kialakítani. Mi ott leszünk a láncban.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 138 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Agricola
2014. szeptember 10. 20:28
„Vörös Rébék általment a Keskeny pallón s elrepült -” Tollászkodni, már mint varju, Egy jegenyefára űlt. Akinek azt mondja: kár! Nagy baj éri és nagy kár: Hess, madár!
Vlagyimir
2014. szeptember 10. 11:03
nos ,eljön mindenek az ideje Caucescu reggel még korlátlan tejhatalmú úr volt a securitateval estére meg halott nos nem könnyű a diktatorok élete.....
1istvan
2014. szeptember 10. 10:44
Mi ott leszünk a láncban. a leggyengébb láncszem. metr micsoda mocsok egy szöveg ez, hogy: magyar demokrácia és a jogállam elleni támadás, másik oldalán Putyin várja már. Orbánnak és verőlegényének, Lázár Jánosnak éberség ideje, orbáni büntető állam ellen meg kell szervezni a jogvédelem kis köreit,
briganti
2014. szeptember 10. 08:57
Te ostoba lotyó! Ott lesztek mind a tizenketten?
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!