Az angyali civilek

2014. szeptember 10. 07:30

Az egész cirkuszról pontosan tudható, hogy arra való, amire a többi nagy, kormányellenes hűhó: megfélemlíteni a rendőrséget, elbizonytalanítani a választópolgárt, sőt rád ijeszteni, hogy te is így járnál, ha megnyikkannál.

2014. szeptember 10. 07:30
Seszták Ágnes
MNO

Az elmérgesedett vita tárgya, hogy a nem európai uniós országok, mint például Norvégia, pénzzel segítik az uniós országokban a civil szféra szerveződését. Az LMP-hez közeli Ökotárs Alapítvány évek óta osztogat összességében százmilliós nagyságrendű pénzeket a pályázatokban kiírt célok megvalósításáért. Az Ökotárs úgynevezett áthidaló kölcsönöket is adott, ami szerintük bevált gyakorlat, de olyanra még az első Orbán-kormány alatt sem nagyon emlékszünk, hogy kölcsönöket osztottak volna a pályázónak a finanszírozások megkönnyítésére. A magyar kormány nem elég, hogy »befenyít és csicskáztat«, folyamatosan támadja a civil szervezeteket, ezért a norvégok a kormánynak szánt pénzek folyósítását fel is függesztették. A rendőrség viszont feljelentés alapján kiszállt az Ökotárs irodájához, valamint a Demokratikus Jogok Fejlesztéséért Alapítvány irodájához és az alapítvány könyvelőjéhez. A Kehi jogosulatlan pénzügyi tevékenység gyanújával dokumentumokat, iratokat és számítógépeket fogalt le. Amiből ügy lehet, abból lesz is. A TASZ egyenesen beperelte a Kehit, amiért nem hajlandó megválaszolni azt a kérdést, hogy ki utasította az intézményt a vizsgálódásra. Ha ezt nem a Magyar Nemzetbe írnám, akkor azt mondanám hangosan, hogy: muhaha. Ugyan minek a TASZ-nak a név? Ugyan minek az egész felhajtás, a tiltakozás, az erőfitogtatás? Az egész cirkuszról pontosan tudható, hogy arra való, amire a többi nagy, kormányellenes hűhó: megfélemlíteni a rendőrséget, elbizonytalanítani a választópolgárt, sőt rád ijeszteni, hogy te is így járnál, ha megnyikkannál. A civil szerveződések különben is furcsa helyet foglalnak el a jelenlegi társadalmi összképben. Ha tagadják, ha nem, mindnyájan a politikát akarják uralni, mindegyikőjüknek politikai ambíciói vannak, és a szerveződések nagyja csak úgy életképes, ha teli szájjal »csicskáztatja vagy befenyíti« a kormányt, majd nagyvonalúan elteszik az így megszerzett pénzeket.

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 110 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Pinter68
2014. szeptember 10. 11:07
Ágika drága bassza meg! Senki nem azt vitatja, hogy jogában áll-e a rendőrségnek vizsgálnia egy ügyet. Hanem azt, hogy gyanúsítás vajon megalapozott-e és hogy a fellépés arányban van-e az eset súlyával. Ugyanis, kedves Ágika, ön sem örülne neki, ha egy tilosban való parkolásért mondjuk előzetesbe vágnák, ugye? Ugyanis ha a hatalom ilyen mértékben túlreagálhat egy dolgot, amiről ráadásul előre lehetett tudni, hogy bizony a bögyében van, azt bizony rendőrállamnak hívják. Vagy nevezhetjük illiberális "demokráciának is, ha ez önnek kedvesebb.
Pofa Benő
2014. szeptember 10. 10:31
"A civil szerveződések különben is furcsa helyet foglalnak el a jelenlegi társadalmi összképben. ...." Igen a Polgári Körök is így működtek.Amíg a Fidesz volt ellenzékben, nem volt gond.
Ald0 Raine hadnagy
2014. szeptember 10. 10:25
"megfélemlíteni a rendőrséget, elbizonytalanítani a választópolgárt, sőt rád ijeszteni, hogy te is így járnál, ha megnyikkannál." Meghülyült a fideszrongy.
lacalaca
2014. szeptember 10. 10:17
"Az egész cirkuszról pontosan tudható, hogy arra való, amire a többi nagy, kormányellenes hűhó: megfélemlíteni a rendőrséget, elbizonytalanítani a választópolgárt, sőt rád ijeszteni, hogy te is így járnál, ha megnyikkannál." Végül is két szó híján helyesen írta le a valóságot (kormányellenes -> kormányzati, redőrséget -> rendőrséggel). A többi tökéletesen stimmel...
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!