A kamufaktorról és a valóság középszeréről

 

Az X-Faktor sokadik szériája fut. Előtte volt a másik csatornán a Megasztár, azóta volt egy Csillag Születik és egy Voice című tehetségkutató is. A műsorok díszlete, megközelítése eltérő, de a ritmikájuk hasonló. Az első pár adásban a kötelező freakshow váltakozik a közönség csodálatára érdemesnek talált énekesekkel. Mindenképpen szükség van némi drámára is a zsűri tagjai között: sírnak, összevesznek, üvöltöznek – épp mire van szükség. A következő szakasz a már megszűrt előadók tesztelése élesben. Dráma, dráma, dráma. Az élő műsor ugyanez. Az egészről messziről bűzlik, hogy szinte semmi köze sincs a valósághoz. Annyira, hogy már azon gondolkodom: Tóth Gabi direkt ilyen idegesítő, hogy másnap téma lehessen a munkába menő férfiak között. Nyilván. Ebben a szituációban Tóth Gabi elfogadása, a mellette való kiállás lenne az underground. Szédítő mélységben járunk.

 

Az eladni kívánt szituáció az, hogy egy csomó – több ezer – tehetséges és tehetségtelen induló lepi el az adott csatorna székházát: közülük kerülnek elő az első adások nettó őrültjei, valamint az eddig rejtve maradt – belföldi, külhoni, városi, falusi, szegénységben élő, kisebbségi, szellemi- vagy testi fogyatékos, stb. – drámai tehetségek. A tragikum és a komikum véletlenszerűen felbukkanó, bátorságukat összegyűjtő megtestesítői. Szép sorjában bevonulnak a zsűri és a publikum elé, előadják az előadnivalót, majd elbuknak vagy megdicsőülnek. 

 

A dráma azonban világszerte megkonstruált az ehhez hasonló műsorokban: a műsorkészítők a kaszting előtt felkeresik az őrűlteket, felkutatják YouTube-on, tehetségkutatókon a jó hangú énekeseket. Megszervezik mind a színpadon kibomló drámai megdicsőüléseket, mind az érthetetlen produkciókat. Nyilván vannak olyanok, akik a tényleg a válogatóról esnek be, de a több száz induló csak díszlet a konstruált valósághoz. Egyszerű Google-keresésekkel megismerhető a műsorok működési mechanizmusa.

 

Nem kizáró ok a tévés felfedezésre természetesen az, ha valaki már korábban, más helyen bizonyított. A szombati X-Faktor adás három nagy durranása a dalát jelbeszédre fordító Horányi Júlia, a kissé félszegen viselkedő Andelic Jonathan és a gyerekcsapat kíséretében érkező Szabó Richárd voltak. Horányi Júliáról például megtudhattuk, hogy huszonnyolc éves és szakmája szerint jelmeztervező. Azt elfelejtették hozzátenni, hogy énekesként sem most lépett először a színpadra: a YouTube-on megtalálható egy fellépése az A38-ról zenekarával, valamint szólólemezéről egy klip. Andelic Jonathan foglalkozása a kiírás szerint tanár, a YouTube szerint ő sem most kezdte a szakmát. Szabó Richárd, a tanítványai által X-Faktorba küldött tanító korábbi karrierje dokumentálatlannak tűnik, de lehet, hogy csak én nem kapirgáltam meg eléggé a dolgot. Vagy ő a szabályt erősítő kivétel.

 

Ők voltak tehát a hősök. Nézzük a bukottakat. Rögtön itt van a Tóth Gabival üvöltöző festőművész, Hörcher László. Én ugyan szerencsére nem ismertem a munkásságát, de nem egy videó dokumentálta már rekedt hangú őrültködéseit. Nem hiszem el, hogy magától ment a műsorba. Csak úgy mint Simora István, aki már a Benne leszek a tévében című trashprodukcióban is pontról pontra ugyanazt a műsort nyomta le, mint itt. Az előző adásban pedig szerepelt a szegedi picsaember. Ehhez tényleg nincs mit hozzátenni.

 

A műsor nagyszerű időpontban indult, hiszen most szembe is tudjuk szegezni a kereskedelmi média által konstruált ál-valóságokkal az igazi, színes-szagos hálószoba-valóságokat. Most fut ugyanis a KiMitTube. A verseny szervezői le is szögezik, hogy „a műfaj és felület sajátosságaiból fakadóan a Ki Mit Tube nem előszűrt, szerkesztett tartalmat állít elő, a végeredmény nem profi háttéremberek által megtervezett ál-valóság, hanem eredeti, megfelelni akarástól mentes produkciókból álló műsorfolyam”. Nem hazudnak. Ebből következően kitűnő produkció nagyon-nagyon kevés van a YouTube-csatornán. Hódít a középszer: a Humor, az Egyéb és a Rap/slam szekció jó része teljesen kuka, a zenében utazók között van jó, van kegyetlenül rossz és van egész remek is. A trash szerelmesei pedig a mennybe mehetnek. Ez a valóság. Kicsit barna, kicsit büdös, de igazi. A miénk. Baudelaire is írhatna róla verset.

 

Az alábbiakban az ott indulók közül szemezgettünk. Rögtön itt van Nes a legkiválóbb hangszerrel. Valaha.

Ganxsta Zolee: a jazz-feldolgozás.

Az élő közhelykirálynő, Betty:

Itt nem tudjuk, mi történik, de nem csodálkoznánk, ha jövőre az X-Faktorban tűnne fel:

Személyes kedvencem:

Aztán indult a legendás Mr. Klausz is, a Twin Peaks zenéjére:

Az egyik legmegdöbbentőbb produkció talán az agresszív csillagászlány volt:

Íme, egy válogatás pár száz produkcióból, amik kissé közelebb állnak a valósághoz, mint a kertévés valóságshow-k és tehetségkutatók.