Teljesen elmentek otthonról Lengyelországban: Sikorski belehajszolná még három év háborúba az ukránokat (VIDEÓ)

„A háborús pszichózis foglyul ejtette a lengyel kormány elméjét” – fogalmazott Orbán Viktor.

Nem állítom, hogy szoros és azonnali az összefüggés Orbán újabb kötcsei iránymutatása, vagyis a liberális és baloldali közbeszéddel való leszámolás feladata, illetve a civilek és az újságírók elleni attak között, de azért – úgy tűnik – az erőszak szervezet emberei értik a kormányfő szavát.

„Karikatúrát közölt - mint azt keddi számunkban láthatták is - a hétfői New York Times Orbán Viktorról. Megjelent Philip N. Howard professzor írása a magyarországi média helyzetéről, illetve arról, hogy a mi országunk érdekes és zavarba ejtő példája annak, miként tudja a politikai elit leépíteni a demokráciát Európa közepén is. Pedig a washingtoni Egyetem és a CEU professzora még nem is tudhatott arról, ami hétfőn történt, azaz az Ökotárs civilszervezet elleni rendőri attakról, vagy a Blikk újságírója elleni akcióról, amikor is a Fővárosi Törvényszék Katonai Tanácsának utasítására a rendőrök megmotozták a kollegát és elvették a mobiltelefonját. Mindezt egy olyan lényeges ügyben, hogy vajon kitől szerezhette információit Oszter Sándor ittas vezetése ügyében a Blikk.”