A Bokros-Gyurcsány tandemről

2014. szeptember 30. 10:58

Bokros Lajos az utóbbi években azzal szédítette az embereket, hogy ő jobboldali.

2014. szeptember 30. 10:58
Makay Zsolt
Jólét és Szabadság

A Jólét és Szabadság Demokrata Közösség (JESZ) tagjainak legszebb álmai váltak most valóra azzal, hogy összeállt a Bokros-Gyurcsány tandem. Biztosak vagyunk abban, hogy Magyarország újkori történelmének két politikai szupernóvájának egyesülése tényleg elvezeti a budapestieket az ősrobbanáshoz.

Bokros Lajos az utóbbi években azzal szédítette az embereket, hogy ő jobboldali. A Magyar Demokrata Fórum tagjaival elhitette, hogyha Neki adják maradék pénzüket és hitüket, akkor kamatostul kapják azt vissza. Az eredmény ismert, az MDF kiesett a parlamentből, több száz milliós adósságot hátra hagyva. Bokros pedig négy évig Brüsszelben élvezte „munkája” gyümölcsét. Gyurcsány Ferenc is Kánaánt ígért az MSZP tagjainak, majd hátrahagyott egy füstölgő romhalmazhoz hasonlító pártot és egy csőd szélén tántorgó országot. Lássuk be, hogy e két nagy elme találkozása sorsszerű és elkerülhetetlen volt. Most tehát a baloldali Gyurcsány Ferenc kampányol az állítólagos jobboldali főpolgármester-jelölt Bokros Lajosnak. Lássuk be, ennél szebb már nem is lehetne, az őszödi beszéd hőse és a panamai professzor kéz a kézben indul a választók kegyeiért. Erről bizton állíthatjuk, ilyet még a világ nem látott. Igazi derby lesz, a lókötők versenye. Falus Ferenc lovát már el is kötötték.

Budapest, 2014. szeptember 30.

Makay Zsolt
                                                                                                            JESZ elnök

(Közlemény.)

Összesen 16 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
BőröndÖdön
2014. szeptember 30. 15:49
Ez a jesz még a kdnp-nél is láthatatlanabb,köszönöm,Mandi...
Antigoné
2014. szeptember 30. 13:20
Aztán majd összevesznek azon, hogy ki irányít, és ki teker.
röviden
2014. szeptember 30. 12:33
"Biztosak vagyunk abban, hogy Magyarország újkori történelmének két politikai szupernóvájának egyesülése tényleg elvezeti a budapestieket az ősrobbanáshoz." Makay se kozmológus, az tuti, bár lóügyileg igen éleslátó.
atila68
2014. szeptember 30. 12:30
Két ekkora dudás nem fér meg sokáig egy csárdában.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!