Fordulat: a Magyar Péteréknek is dolgozó Hann Endre alkotmánybírósági pert indított Kálomista Gáborék ellen

Az Elk*rtuk című film producere szerint a közvélemény-kutatónak el kellene döntenie, hogy „melyik lovon ül”.

Mondható-e minden részletében jól működőnek az a filmfinanszírozási rendszer, amelyben Pálfi György tétlenségre van kárhoztatva vagy Hajdu Szabolcs nem látja a jövőjét?
„A Vajna-érában elkészült filmekkel is legfeljebb a konzervatív nézőknek akadt gondjuk. A bulvárfilmek (Megdönteni Hajnal Tímeát, Coming out) vagy mondjuk az Isteni műszak létrehozásához aligha volt szükség a 2012-ben levezényelt filmes rendszerváltásra. Ahogy az is érthetetlen gesztus, hogy Vajna kivonult Vidnyánszky Attila készülő filmjének (Szarvassá változott fiú) vetítéséről.
Eddig nagyjából ezek voltak az Andy Vajna vezette filmalappal szembeni legfőbb támadási felületek. Az első érdemi polémiát a Toldi-filmterve miatt a filmalappal küzdő Pálfi György robbantotta ki. (Szintén érvelő, tényszerű megszólalásával.) A vs.hu Hajdu Szabolcs rendezővel készült interjúja annyiban jelent újdonságot, hogy a megszokott mantrákat mellőzve életszerűen és nem ideologikusan kritizálja a filmalapot. Hiába keressük a szokásos »ütős beszólásokat«, helyettük szinte szürke megjegyzéseket, és pontosan megfogalmazott kérdéseket találunk az interjúban.”