A legundorítóbb hűtlen kezelés

„Tételezzük fel, hogy az alapítvány(ok) tényleg kőkeményen jogosulatlan pénzügyi szolgáltatást nyújtottak, de legalábbis a rendőrség gyanúja megalapozott. Tényleg az a módja a bizonyítékok beszerzésének, hogy ha egy héttel azután, hogy nyilvánosságra hozzák a nyomozás tényét, a szépemlékű diszkórazziákhoz hasonló erőkkel vonulnak ki közismerten veszélyes civilekhez? Mire gondoltak? Ha nem elég gyorsak, nincsenek elég sokan, akkor a rendőröket éppen elégetett titkos dokumentumok, papírokat sebtiben rágó és lenyelő bölcsészek fogadják? Vagy az utolsó pillanatban még sikerül az ügyetlen munkatársak kezéből kimenteni a vécét eldugító, később nyilván perdöntő papírtömeget? Vagy fegyveres ellenállástól tartottak?

A betöréseknél, kocsilopásoknál legendásan gyorsan intézkedő, egyébként tényszerűen leterhelt rendőrségnek 30-nál több embert kell mozgatnia egy ilyen ügyben? Tíz civil nyomozó kell még a Demnetnél tartott házkutatáshoz is? Anélkül, hogy bárkit idéznének, vagy bekérnének iratokat? (...)