Egy keresztényiszlamista keményköcsög

2014. szeptember 26. 17:46

A Jobbik kulturális katyvasza eddig is nehezen volt emészthető, néha csak simán gyomorforgató, máskor annyira zavaros volt, mint az ottfelejtett bogrács alja a Duna parton.

2014. szeptember 26. 17:46
Boris Vian
Tutiblog

S mintha Vonagabi rajongói FB oldala is ezt a képletet erősítené. Ugyanis a borítókép a Hősök terén álló, Zala György által tervezett és kivitelezett Gábriel arkangyalt ábrázoló szobor látható. A főangyal kezében pedig jól látható a kettős kereszt és a Szent Korona. (adunk egyet a magyarkodásnak!) Mindez előtt pedig azt a kis képet láthatjuk Vonáról, amely Isztanbulban készült – egy mecsettel a háttérben (egy puszi az iszlámnak is!). Az megint más kérdés, hogy ez a keményköcsög beállás kinek szól. A keletnek vagy a nyugatnak. Az biztos, hogy a Trainspottingból Begbie az ilyeneknek szokta feldugni a dákó vastagabbik végét, nem véletlenül nem utazott el Skóciába ünnepelni a kiválástmaradást. ()

Szóval tisztul a vallási, kulturális, ideológia katyvasz a szimbólumok szintjén is. Vonagabi borítókép választása, azaz a főangyal szobra, egyszerre elégíti ki az iszlám-rajongókat, illetve a „magyarkodókat” is. Ugyanakkor nem keseríti el végleg a Jobbik keresztény szavazóit sem. Zseniális választás!

Most már csak két kérdés maradt, amit továbbra sem értünk.

Miért akarja Gabi a Szent Koronát átvitetni Székesfehérvárra? Értjük, hogy koronázási város, stb – de akkor is? Miért fontos ez most az önkormányzati kampányban?

A második kérdés viszont annál húsbavágóbb! Mikor Vona hívószavára, a »Kellesz a hazának! Iratkozz fel, hozzuk el együtt a szebb jövőt!« jelszó alatti regisztrációra kattintunk a Jobbik honlapján, akkor vajon melyik ország, nemzet szebb jövőjét támogatjuk? Vajon melyik »hazának« kellünk? A turáni uniónak?

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 66 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
narmer
2014. szeptember 27. 21:54
Miért nem kéményköcsög?Legalább ilyen hülyeség.
Ángyán Páván
2014. szeptember 27. 13:30
http://mandiner.hu/cikk/vona_mszp-sekkel_uzletelt
szöszmi
2014. szeptember 27. 09:36
"Szóval tisztul a vallási, kulturális, ideológia katyvasz a szimbólumok szintjén is." szerintem nem nagyon van benne katyvasz, és elég világos vonagabi álláspontja: http://vonagabor.hu/content/iszl%C3%A1m vannak tradicionális, a transzcendest a hétköznapival együtt megélő felfogások, a másik oldalon pedig a konzumidiotizmus+mélyneoliberácia+globalista cion-imádat+szakállasnénik..kinek ez, kinek az, másrészt ha ez a blog tényleg fideszes, akkor a katyvaszt nem nagyon kell máshol keresni..
Frankie Bunn
2014. szeptember 27. 08:43
aztakua' "A jövőbe ugyan én sem látok, de tekinteni mindig előre tekintek." :DDDDDD
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!