Kertész Imre kitüntetése

„Fidesztől jobbra állóknak, és biztosan számtalan fideszesnek is, problémás Imre Kertész kitüntetése (Takaró Mihály kitüntetésével biztos nekik kívánt kedvezni a kormány). A baloldal pedig mintha csak lefagyott volna nem tud mást ismételgetni mint azt, hogy ezzel a kormány instrumentalizálja Kertészt és arra használja, hogy szépítse a Holokauszt emlékév eddigi sikertelenségét. Mindeközben Rajcsányi Gellért publicisztikája hasonló - részben jogos - vádakat fogalmaz meg Miklósi Gábor véleménycikkével kapcsolatban. Úgy tűnik, hogy mindegy, hogy kit, de valakit mindenképpen ütni kell Kertész kapcsán és a nagy felháborodások között mintha mindenki elfelejtkezne magáról az íróról.

A Sorstalanság egyik kulcsmondata így hangzik: »Én is végigéltem egy adott sorsot. Nem az én sorsom volt, de én éltem végig.« Azok, akik most Kertész kitüntetésén vitatkoznak és arról értekeznek, hogy át kéne-e vennie, hogy megkaphatja-e egyáltalán azok éppen úgy viselkednek, mint azok, akik haláltáborba küldték. Nem akarják hagyni, hogy Kertész saját sorsát élje végig, hanem ők akarnak neki sorsot szabni. Nincsenek illúzióim, nem hiszem, hogy a kitüntetés bármivel is őszintébb gesztus lenne ennél, nem hiszem, hogy a kormány valóban most akarná a jobboldali kánonba beemelni Kertészt. Ez azonban nem számít, mint ahogy az sem, hogy mit írnak a jobb- és baloldali újságírók, vagy, hogy hogyan háborodik fel a teljes magyar szélsőjobb. Ami számít, hogy Kertész megérdemli a díjat. Azzal, hogy átvette majd ezt a köztévének azzal indokolta, hogy ez »a konszenzus megteremtésének a vágyáról és elodázhatatlan szükségességéről szól«, azzal nem az Orbán-kormányt legitimálta, nem saját életművét helyezte zárójelbe és még csak nem is azt bizonyította, hogy Magyarország normális hely, hanem azt, hogy vannak még olyanok, akikben él a vágy arra, hogy Magyarország egyszer normális hely lesz.”