„A recept a következő: végy potom áron államkötvényeket Argentínától akkor, amikor bajban van (2001-ben), majd követeld vissza a befektetett pénzed többszörösét. Ha az adott ország nem hajlandó ezt kifizetni, mivel a hitelezők zöme az ország talpra állításáért már belement az adósság részleges elengedésébe és átütemezésébe, akkor pereld be. Mivel a kötvények amerikai pénzmogulok tulajdonában vannak, ezért az ügyben egy New York-i bíróság az illetékes, nem is kérdés, kinek a javára dönt. De itt még nincs vége. A drágalátos bíróság még azt is feltételül szabja Argentínának (!), hogy addig nem egyenlítheti ki lejáró adósságait más hitelezőkkel szemben, amíg ennek a két spekulatív alapnak nem fizet. Kész a csapda, kattan a zár. Mert mire kényszerítettek egy független államot? Vagy fizet mindenkinek, vagy senkinek. Ha mindenkinek – így a spekulánsoknak is –, akkor saját magát sodorja veszélybe, mert lesz, aki ezen a példán felbuzdulva pereskedni kezd az annak idején elengedett milliárdokért. Soha véget nem érő jogi játszma venné kezdetét, és lerombolná mindazt, amit Argentína tizenhárom év alatt felépített. Tiszta sor, hogy marad a második opció, jelen esetben az, hogy az állam nem rendezi tartozását, mert egyszerűen nem teheti. Hiába helyezték banki letétbe a hitelezők többségének járó pénzt egy New York-i bankban, nem utalhattak, mert kötötte a kezüket egy amerikai bírói döntés.
Kényszerből államcsődöt kell jelenteniük. Ez már önmagában is katasztrófa egy ország gazdaságára nézve: megugrik az infláció, nehezen adhatók el az államkötvények, nő a bizonytalanság a lakosság és a vállalatok körében. És most eljön a spekulánsok igazi ideje: már ott virít a Financial Timesban, hogy mekkora lehetőség Argentína csődje! Mások nyomorán keresni – ez az igazi nagy üzlet! Hamar megtollasodhat, aki most argentin kötvényeket vásárol.”