Durva civakodás a nyugdíj körül - Mire fel?

„A többek között a Botos házaspár által jegyzett koncepció részleteinek kibontása előtt arra az egyszerű kérdésre kell választ adni, hogy mi az oka annak, hogy olyan nyugdíjreformot szeretnének a szerzők, amely figyelembe veszi a gyermeknevelésre fordított egyéni erőfeszítéseket, a felnevelt gyerekek számát és iskolázottságát is. Egyszerűen azért, mert a mostani felosztó-kirovó rendszer nem díjazza a gyerekvállalás erőfeszítéseit, hiszen minden egyéb változatlansága mellett nagyon hasonló nyugdíjat kaphat egy gyermektelen vagy egy gyermeket felnevelő ember. Miközben tudva levő, hogy a felosztó-kirovó rendszerben a nyugdíjak kifizetését az előző generáció gyermekei tudják előteremteni, vagyis a nyugdíjrendszer egyensúlyához a gyerekvállalók járulnak hozzá nagyobb mértékben.

Az alapkoncepció nem az, hogy a nyugdíjjogosultság feltétele legyen a gyerekvállalás, hanem az, hogy valamilyen módon ismerjék el a gyermeket nevelők erőfeszítéseit a nyugdíjban, és a mostani negatív diszkrimináció csökkenjen. Kutatások bizonyítják, hogy a gyereknevelés terhe elsősorban a szülőkre hárul (körülbelül 70-75%-ban), minden más, így a társadalmi és az állami hozzájárulás is csak kisebb szeletet hasít ki. Egy párnak például egy gyermek 22 éves koráig tartó felnevelése 7,3 évi jövedelmet visz el, de két gyermek esetében ez a szám már 11 évre emelkedik. A jelenlegi nyugdíjmegállapítás viszont érzékelten ebben az esetben, hiszen a nyugdíj alapját az átlagkereset és a szolgálati idő jelenti, igaz utóbbiba beleszámít a nők esetében a gyermekneveléssel töltött idő is.  

Márpedig a magyar nyugdíjrendszer hosszú távú finanszírozása rozoga lábakon áll, a társadalmunk demográfiai átalakulása miatt évtizedek múlva csak jelentős költségvetési áldozatok árán lehet majd a mainál is lényegesen kisebb rendszert fenntartani. Nem csoda, hogy a nyugdíjszakértők egyetértenek abban, hogy a legjobb befektetés a gyermek, ahogy az egyébként a hagyományos társadalmakban megszokott volt. Látni kell, hogy a nyugdíjrendszerünk generációk közötti átcsoportosításra épít, és aki gyermekek felnevelésével hozzájárul a rendszer »megtámogatásához«, az joggal várhatná el, hogy ezt az erőfeszítést később elismerjék. Neves közgazdászok is ezen ideológia mellett érvelnek, így például a Nobel-díjas Joseph Stiglitz, Amartya Sen és a rangos európai kutatóintézet, az Ifo vezetője Hanns-Werner Sinn.”