Alkonyi László: Az üzenet ugyanaz, az eszköz más

„Úgy alakult, hogy kicsit megkésve adok hírt az első Kaláka borokról. Már nagyon, de nagyon hosszú ideje terveztem, hogy megkóstolom a debütáló évjáratot, de a nagy találkozás csak elmaradt mindig. Ezúttal viszont nem volt mese: rárontottam Mádon Alkonyi Lászlóékra, kimentünk a Tökös-málba (sokat fotóztam, de nem ide), jött velünk a folyton hiperaktív pásztorkutya, Keszi is, hogy egy percre se unatkozzunk. Közben Laci elmesélte, hogy július végéig gyakorlatilag nem is permeteztek a hét hektáron, a fürtzóna kicsit kockázatos megnyitásával addig kivédték a lisztharmatot. Ez nem kis dolog.

A megbecsült szakíró sokat lát ebben a fekvésben és persze több tállyai termőhelyben is. Ahogy mesél, lehet látni, hogy egészen más lelkesedés csillog a szemében, mint korábban. Alkonyi László immár egyre kevésbé Tokaj krónikása. Biztos van, aki örül ennek, és vagyunk páran, akiknek hiányoznak gondolatai. Veszteség; ahogy anno a Borbarát megszűnése is veszteség volt és egyúttal egy kórképe is a mai magyar boréletnek, hogy egy jó tollú szakíró végül a pincealapítás mellett talál nyugvópontot.

(Kapott egyébként olyan kritikát is, hogy amíg nem készít legalább egy tisztességes bort, addig az illető nem veszi komolyan az írásait.) De Alkonyi László immár pincészetet vezet Tállyán, ahol a szőlők is vannak. A történet úgy alakult, hogy szőlő helyett kecskéket és birkákat nevel Mádon, az Urbán legszebb részén. Hol máshol is vettek volna házat 2000 körül, amikor még a célok egészen más jellegűek voltak…s terelődtek aztán szép lassan Mádról a mai, tállyai irányba.”