Házi művészet

„Nem jó szerelembe esni a hatalommal vagy annak képviselőivel. Ezt a következtetést lehet levonni a képzőművész Tereskova esetéből, aki saját csapdájába esett bele. Az eleinte talán ironikusnak szánt Orbán-portrék sok pénzt hoztak a konyhára, a pénz pedig sikert vagy annak látszatát, s máris odalett a távolságtartó irónia, jött a szerelem, a sérthetetlenség tudata. Majd az őt érő kritikákra adott útszéli válasz.

Az eset azért is tanulságos, mert láthatóan elkezdődött egy olyan folyamat, amely már túlmutat a baráti művészek akadémiáját helyzetbe hozó, díjakkal és havi járadékkal leláncoló kezdeti szakaszon. Most azokat is megpróbálják magukhoz édesgetni, akik eddig talán semlegesek voltak, vagy értékrendjük igencsak távol esett az elvárttól. A Petri-hagyaték egy részének megvásárlása, Kertész Imre állami kitüntetése jelzik mindezt. Az interneten és a sajtóban élénk vita indult el, hogy Kertésznek el kell-e fogadnia az elismerést. Pályi Márk esszéje vetette fel: ha Kertész életműve felől tesszük fel a kérdést, akkor a díj elfogadása nem mond ellent a Nobel-díjas szerző szövegeiben tükröződő gondolatvilágnak. Szó sincs kiegyezésről, morális következetlenségről. Mert sem Petrit, sem Kertészt nem lehet felhasználni arra, hogy az Orbán-kormányhoz hasonló berendezkedést legitimáljon. Még pillanatokra sem. Még egy kézszorítás erejéig sem.

(...)

A hatalomnak csak egy művész jó: aki mindig azt adja, amit hallani akarnak tőle. Fegyelmezett és hízelgő. Az udvar dísze. Ha ezt elfogadja, cserébe már neki sem kell tűrnie többé a kritikát. Mert megfellebbezhetetlenné válik. Erre a szerepre készül Tereskova, és erre a szerepre lesz mindig is alkalmatlan Kertész és Petri. Így nem kell őket féltenünk, Tereskovát pedig lassan nincs miért.”