„Elszalasztott lehetőségnek tűnik azonban a Várkert Bazár bazárként való hasznosítása. A helyszín képes lenne a vár turistaforgalmát lehozni a partra (miután felmentek a Budavári Siklóval), és az Ybl által tervezett bazársor életében először megtalálhatta volna valódi szerepét. Az egymás melletti boltokban egész évben árulhatták volna a magyar kézműves termékeket, hungarikumokat: olyan vagy még jobb lehetett volna itt a hangulat, mint adventkor a Vörösmarty téren. (Az elmúlt két évben többször írtam erről.)
Az északi és a déli bazársor helyiségeit azonban az átalakítás során sajnos egybenyitották, így a kis boltok helyén két hatalmas terem jött létre. Az egyik oldalon a cukrászda, a másikon egy CBA kap helyet, pedig ezeket az északi és a déli palotákban is el lehetett volna helyezni, viszonylag könnyen, akár utcafronti megközelítéssel.