Ezt nehéz lesz kimagyarázni: brutális mennyiségű pénzt emésztett fel Von der Leyenék uniós pazarlása

Megdöbbentő mértékű csalást és pénzügyi visszaéléseket tárt fel az uniós intézményeknél az Európai Számvevőszék legfrissebb éves jelentése.

Az már most világraszóló hungarikum, ahogy Orbánék egy ilyen óriási jelentőségű ügyben, mint a paksi bővítés, eljártak: nulla hatástanulmány, maximális szavazógép.
„Az illiberális államhoz pedig a minta egyebek között az az Oroszország, amely a mind súlyosabb ukrajnai konfliktussal – a repülőgép lelövésében vállalt nehezen védhető szerepével – nagy lépésekkel iratkozik ki a szalonképes országok közül. Az a nagyhatalom, amely ellen az Unió – benne Magyarországgal – gazdasági szankciókat vezetett be.
Erre elsőre akár legyinthetnénk is itt a végeken, mindaddig, amíg a Picknél vagy a Hungeritnél dolgozó barátunk, családtagunk munkája nem kerül veszélybe az oroszok viszontválasza miatt. Mert ilyenkor valahogy megsokszorozódik a figyelme az állat-egészségügyi, élelmiszer-higiéniai illetékeseknek.
És akkor rájövünk, hogy mégis csak a rossz végén állunk.”