Hogyan tovább?

„Jelentős számú jól képzett, diplomás és angolul jól beszélő fiatal roma kezdett ki- kerülni a felsőoktatásból, akiknek országos és nemzetközi karrierlehetőségeket ajánlanak kormányzati szerveknél és magánintézményekben. Miután kikerültek közösségük ellenőrzése alól, és vonzó fizetéssel kecsegtetik őket, ezek a diplomás fiatalok érthető módon saját karrierjüket a közösség szolgálata elé helyezik. A dilemmájukat csak tovább nehezíti, hogy kinevezésük gyakran szimbolikus jellegű, és periférikus pozíciójuk kevés lehetőséget kínál nekik arra, hogy érdemben befolyásolhassák a döntéseket. Remélhetőleg ezeknek a friss diplomásoknak a puszta létszáma elér előbb-utóbb egy kritikus tömeget.

A fő probléma továbbra is az, hogy a roma mozgalomnak nincs politikai súlya. A közép- és kelet-európai régió országaiban a potenciális roma szavazók száma akkora, hogyha együtt szavaznának, befolyásolni tudnák a nemzeti kormányok összetételét. A demográfiai tendenciák egyre inkább erősítik majd ezt a lehetőséget. A demokratikus rendszerekben a periférián levők egyetlen módon tudják a hangjukat hallatni: a szavazófülkében. A választásokra összpontosított mozgósítási stratégiával így két dolgot lehetne elérni: a megfelelő szintű képviseletet a parlamentben és – ami véleményem szerint legalább ennyire fontos – hogy az egyszerű romák is ráébredjenek, milyen állampolgári jogaik és kötelezettségeik vannak.

Eltekintve attól, milyen széttöredezett állapotban van a roma mozgalom az egyes országokban, továbbra is az adja a legtöbb okot az aggodalomra, hogy nincs átfogó jövőkép, valamint hogy hiányzik a közösség mint egész jövőjével kapcsolatos stratégiai célok számbavétele és rangsorolása.

A kilátások felmérése közben számos általános és specifikus kérdést figyelembe kell venni, meg kell vizsgálni és meg kell vitatni. Ezek közül néhány azonnali választ igényel, mint például a következők: Hogyan lehet megelőzni a roma személyek és szomszédságok elleni, egyre gyakoribb erőszakos támadásokat? Nincs-e itt az ideje, hogy szorosabb kapcsolatokat alakítsunk ki a közösségek és a szervezetek között? Kell-e önvédelmi csoportokat szervezni, és ha igen, ezek csak romákból álljanak, vagy a helyi hatóságokat is be kell vonni? Mi a teendő abban az esetben, ha nagyon megnő a fiatal romák erőszakos válaszlépéseinek gyakorisága? (…)

Összefoglalva: még ha nem is egy kívülálló dolga az, hogy a demokratikus roma mozgalomnak megmondja, milyen stratégiai döntéseket kellene meghoznia, legalábbis annyi megengedhető, hogy ezt a véleményt jelen esszé olvasóinak kifejtsük. Hasznosnak tűnik megemlíteni az ókori görögök krédóját: »A hatalom előtted van, nyúlj érte és ragadd meg.« Ez a protodemokratikus szabály ma is ugyanúgy érvényes a romákra, mint bármely ország bármely más polgárára. Semmi ok nincs arra, hogy választások alkal- mával ne próbáljanak meg befolyásos pozíciókat szerezni, mint amilyen például a polgármesteri poszt, különösen olyan helyeken, ahol sok potenciális roma szavazó van. Bár a Balkán északi részén elterülő országokban erre kevés példa van, ez a vélemény ettől függetlenül érvényes. Számomra a roma etnikai párt vagy pártok, mozgalmak és koalíciók létrehozása nélkülözhetetlen feltétele annak, hogy a romák kiléphessenek a politikai versengés színpadára. Ez azonban csak akkor sikerülhet, ha ezek a testületek alulról jövő kezdeményezésekre támaszkodnak, politikájuk átlátható és konszenzuson alapul, a választókerületek elszámoltathatják vezetőiket, és a bizalom – a pakiv – lesz a siker útja.”