Mandoki: Az integráció a bevándorlók felelőssége
A Nyugatra „disszidált” rockzenész azt írja, mivel akkoriban egy szót sem beszélt németül, az első dolga volt, hogy minden szabad percében tanuljon németül.
Miért nem nézzük inkább úgy a történetet, hogy ha már így jártunk (=kormánybarát gyorsszobrásszal odafosattak egy gigantikusat a város szimbolikus terére), mi jót lehet kihozni belőle? Mert lehet. Hogyne lehetne. Idegenforgalmat kell szervezni rá.
„Nézzük, mitől látványosság-gyanús a Szabadság téri emlékmű.
– Nagy.
– Rohadt nagy.
– Semmi jót nem lehet elmondani róla úgy, hogy az egyúttal igaz is legyen. Ez egyedivé teszi.
– A regnáló hatalom az éj leple alatt állíttatta fel, a környező utcákat karhatalmilag lezárva (békeidőben). Ez még egyedibbé teszi.
– Az alkotás a második világháborús tömeggyilkosságokért egyetlen konkrét államot tüntet föl kizárólagos felelősként. Ez hiper-egyedivé teszi.
– Olyan államot tüntet fel viszont a tömeggyilkosságok áldozataként, amely azok hivatalos résztvevője (elkövetője) volt – nemcsak parancsra, hanem önként és kéjjel is. Ez már az egyediség Csimborasszója.
Ilyeneket kell ráírni a brosúrákra, az egészet körbefényképezni, kirakni a netre, megfejelni vele az országimázst és – most figyeljetek – még egy, óriási kordont húzni az egész köré. Oda akarsz menni, barátom? Le akarod fényképezni a Egyedit? Odaállni, pózolgatni mellette? Ennyi euró lesz.
Úgyis szimbólumává vált ez a dolog Magyarországnak. A franciáknak Eiffel, nekünk ez jutott.”