Végérvényesen letűnt a grundfoci korszaka, s vele együtt talán Brazília futballnagyhatalmi státusza is. Érzik ezt a brazilok is. Ezért estek apátiába.
„De tovább is mehetünk, túl az országhatáron, »klasszikus« vb-elődöntőben még soha, egy csapat sem kapott hét gólt. 1950-ben a körmérkőzéses négyes döntőben éppen a brazilok gázolták el 7–1-re a svédeket, de akkor még tényleg más volt a foci. A kedd esti Németország–Brazília 7–1 talán az egész világbajnoki história legmeghökkentőbb eredménye.
A történelmi pillanat feljogosít minket arra, hogy leszámoljunk a hamis mítoszokkal. Melyek szerint Brazíliában mindenki focizik, méghozzá kiválóan, a brazilok egyenesen erre a játékra termettek, a labdarúgás mindennél fontosabb az országban.
Két és fél hete tartózkodom a dél-amerikai országban, de embereket spontán futballozni elvétve, inkább csak a tengerparton láttam, de bizony ott sem mindenki zsonglőr. A brazil bajnokságról tudjuk, hogy színvonalát, népszerűségét, tőkeerejét tekintve elmarad az európai elit ligáktól. A brazil foci az elmúlt tíz évben egyetlen világklasszist – Neymart – tudott kitermelni, de szimplán jó játékost sem sokat, Pelé és Ronaldo (a „Fenomén”) hazájában jobb híján olyan középszerű labdarúgót kell szerepeltetni centerként a válogatottban, mint Fred.”
Akkor akár azt is mondhatnám, hogy az a négy év, amely alatt nem csinál semmit az utolsó ciklusát töltő törvényhozó, kifejezetten hasznos és produktív időszak.
Nevezzük a helyi közösségek demokratikusan megválasztott vezetői iránti teljes tiszteletlenségnek.
És ha azt vesszük, ez a két óra a rendszerváltás utáni magyar politika történetében nem is rossz arány.
Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága kimondta, hogy az államok megtilthatják a transzneműeknek a női iskolai és egyetemi sportágakban való részvételt.
Daniel Defoe elismeréssel írt a II. Rákóczi Ferenc vezette magyar felkelésről, szerinte a magyarok ősi jogaik védelmében ragadtak fegyvert.
Vádat emeltek a férfi ellen, aki megölte édesanyját, majd elásta és lebetonozta a holttestet.
