Az álhírek terjesztésével a vesztünkbe rohanunk: ijesztő gyakorlat terjed a közösségi oldalakon
Négyből három hírt anélkül osztanak meg a felhasználók, hogy elolvasnák. Íme, az álhírek terjedésének pszichológiája.
Az ellenzéki újságírás műhelyeinek vészjelei azt az érzetet kelthetik, hogy baloldal és sajtója ugyanabban a sorsban osztozik. Részben talán igen, de az emberek választására az ellenzéki sajtó ma sokkal biztosabban támaszkodhat, mint a baloldali pártok.
„A baloldali politika és az idesorolt újságírás nem fonódik úgy össze, mint ez a jobboldalon természetes, ahol ugyanis egy ügynek rendelik alá magukat boldogan. Itt az egy ügy a szabadság sokszínűsége és a szolidaritások teljessége – egyik sem tűr alárendelődéseket. Jól érzékeli a Google – olyan, hogy a baloldal sajtója, nincs.
Az ellenzéki sajtó összemosása az ellenzéki pártokkal viszont azt a benyomást kelti, hogy az utóbbi évek vereségeiben is osztoznak. A jobboldali és az e tekintetben vele rokon mainstream internetes újságírás egyaránt érdekelt is abban, hogy ekként láttassa a helyzetet. A valóság azonban érdekesebb. Miközben a baloldali (de legalábbis semmiképpen sem az egyenlőtlenség növekedésében nagy örömét lelő etatista) pártok vereségeket szenvedtek, az idesorolt sajtó megőrizte pozícióját. (...)
A példányszámok csökkennek. Az elektronikus médiumokat a gazdasági válság kényszeríti keserves harcokra. A hatalom támadásai – a Klubrádiótól az Origóig terjedő skálán – önmagukban is súlyosak, de ezekkel együtt végképp életveszélyesek. Az ellenzéki újságírás műhelyeinek vészjelei azt az érzetet kelthetik, hogy baloldal és sajtója ugyanabban a sorsban osztozik. Részben talán igen, de az emberek választására az ellenzéki sajtó ma sokkal biztosabban támaszkodhat, mint a baloldali pártok.
Nem az ő sorsukban osztozik, hanem a sajátját éli.”