A miskolci vita néhány tanulsága

2014. július 17. 15:36

Ma már az antirasszistáknak ez a hangadó csoportja nem a rasszista pártot meg a nyomorultakat feláldozó kormányzó pártot tartja az ellenfelének és ellenségének, hanem a DK-t.

2014. július 17. 15:36
Mihancsik Zsófia
Galamus.hu

„És végül egy megjegyzés Krémer Ferenc szerdai írásához. Gyurcsány Ferenc, Eörsi Mátyás, Vadai Ágnes, Molnár Zsolt (nem folytatom a DK-s  politikai vezetők felsorolását) a nagy nyilvánosság előtt cselekszenek, beszélnek hosszú évek óta, tehát pontosan tudjuk, hogy nem rasszisták, és a »gondolkodásmódjuk« sem az. Épp ellenkezőleg. Szerintem többször és hatékonyabban próbálták a nyilvánosság figyelmét felhívni a rasszizmus és az embertelen bánásmód tarthatatlanságára, mint bármelyik másik párt. Csak akkor lehet őket egy – szerintem – rossz döntésük és Eörsi meggondolatlan szóhasználatának alapján rasszistának minősíteni, ha leválasztjuk róluk mindazt, amit tudunk róluk. És akkor máris nem mondtunk igazat. Ugyanezért sem a döntésüket, sem Eörsi szóhasználatát nem lehet »becsempészett« rasszista üzenetnek tekinteni. Nem a rasszistáknak akarnak üzenni, nem egy elfogadhatatlan szóhasználatot akarnak a nyilvánosságban meghonosítani, mert nem rasszisták. De még csak igazolni sem akarják ezt a szóhasználatot, hiszen akkor nem mentegetnék – szerintem rosszul, és rosszul is teszik, hogy mentegetik – a volt rendőrkapitány szavait, hanem az igazát bizonygatnák. Krémer Ferenc, Tamás Gáspár MiklósHorn GáborSchiffer András szerint (ennyi kirekesztőről tudok) ki kell őket zárni – ki szerint egyszer és mindenkorra, ki szerint feltételekhez kötötten – a politikából és a közéletből. Ide sikerült eljutni ebben a vitában. Meg oda, hogy ma már az antirasszistáknak ez a hangadó csoportja nem a rasszista pártot meg a nyomorultakat feláldozó kormányzó pártot tartja az ellenfelének és ellenségének, hanem a DK-t. Ez a felirat, amelyet a DK egyik budapesti irodájára írtak ki nyilvánvalóan felhergelt vagy aljas szándékú emberek, ennek a vitának és a magyar közéletnek a szégyene.”

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 41 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
catalina9
2014. július 18. 13:03
oskar [Hozzászóló kiszűrése] 2014. július 17. 21:59 A generációs lánc megszakítása érdekében Gyurcsány 2005-ben bentlakásos nevelést akart a szegény cigány családok gyerekeinek." No és mi lett belőle?
catalina9
2014. július 18. 13:02
Hű de hónaljszagú cikk!
Akvínói akvavit
2014. július 18. 12:42
Irtó boldog vagyok, hogy a DK cigányozó faszit állít Miskolcon. Szétbassza magát és vége a negyedszázada tartó "határolódj el kibaszott szélsőjobboldali náciállat" mantra. Lehúztátok magatokat a bűzös vécén, vén picsa.
indiáner
2014. július 17. 23:46
A baloldal már annyi "tanulságról" írt, hogy közben kitanulta magát a Világegyetemből.
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!