Megtanultam szoknyában és tűsarkúban is tekerni

„Azt hiszem, tavasz volt, kb. 2 éve. Éppen autót terveztem venni, kerestem a városi életmódhoz legjobban passzoló típust. Viszont amikor végiggondoltam, mikor, hogyan és mire is tudnám használni az autót, rájöttem, hogy tulajdonképpen nem is arra van szükségem. Naponta a munkahelyemre biztos nem autóznék, bulizni sem azzal járnék, maximum nagybevásárláshoz vagy hétvégi kiruccanásoknál jönne jól.

Mindezért fenntartani egy autót? Felesleges. Ugyanakkor szerettem volna függetlenedni a tömegközlekedéstől és inkább a magam útját járni.

Ekkor jött a felismerés: nekem bringa kell! 

(...)

Rozit feldíszítettem egy óriási piros szélforgóval is, ami frankón visszafogta a teljesítményt, viszont mosolyt csalt az emberek arcára útközben. :)

És nemcsak ők mosolyogtak, hanem én is. Sokkal jobban indul úgy a nap, hogy nem a villamos után futok, vagy a metróra próbálom felpréselni magam, hanem a saját tempómban suhanok végig a napsütésben a Duna mentén. Esténként is mire hazatekerek egy nehezebb nap után, minden munkahelyi stressz elszáll belőlem. Arról nem is beszélve, hogy napi 20 kilométer tekerés után a bőrömben is jobban érzem magam. És ehhez még a tüdőmet sem kell kitekernem, irodai ruhában csak szépen kényelmesen gurulok.

Ez nem street racing. Egy holland bringához szerintem amúgy sem passzol a száguldás. Mostanra már megtanultam mini es maxi szoknyában, és tűsarkúban is tekerni. Legújabb találmányom az egyik combomra húzott vékony gumis hajpánt, ami alá be tudom csíptetni a szoknya szélét, így menet közben nem libbenti fel a szél.

Bocs, fiúk!”