Orbán megátkozott emlékműve

„Nem lehet emlékezni az áldozatokra az áldozatok és leszármazottaik ellenében. Nem lehet elhazudni a gyötrelmes igazságot, hogy végignéztük magyar honfitársaink százezreinek pusztulását, mi több, a Horthy-korszak magyar államgépezete, és az akkori magyar lakosság jelentős része cinkosan együttműködött ebben a gyalázatban.

Orbán miniszterelnök nem akarja érteni a szobra körüli felháborodás és elutasítás erkölcsi okait. Nem akarja érteni, hogy az úgynevezett megszállási emlékmű elleni tiltakozás nem egyszerűen kormánya elleni, egyébként jogos tiltakozás, hanem az élet parancsa melletti kiállás. A vita nem bal- és jobboldal között van. A választóvonal az élet parancsa, a tisztesség, és a halállal, a gyilkosságokkal való cinkosság között húzódik.

Sokaknak hasad bele a szíve, hogy a ma példának tekintett egykori keresztény-konzervatív kormány a legelemibb kötelességét sem tudta teljesíteni: megvédeni polgárait, ehelyett elengedte kezüket, elengedte életüket, halálba küldte őket.

A szégyen emlékműve a cinkosokkal és a gyilkosokkal kollaborál, és fajdalom, hogy ebből a miniszterelnök semmit nem ért, sőt, hazug hirdetője lesz a magyar történelem egyik legnagyobb szégyenének, százezrek származás alapján történő meggyilkolásának.

Eszelős üzenetű szobrának titkos felállítása, az avatás elkerülése nyílt lelepleződése annak, hogy értheti cselekedete vállalhatatlan erkölcsi súlyát. Ha meg tisztában van vele, és mégis teszi – ez lehet az igaz –, akkor ez semmi más, mint Szálasi jobbikos utódainak tett hitvány gesztus.

Az emlékmű átkozott és átkozott marad, miként az a világszemlélet is, amelyet Orbán Viktor és rendszere a nemzet tragédiájára rendületlenül képvisel. A szabadságszerető magyaroknak okuk van, hogy ne tűrjék a gyalázatot. Civil, politikai ellenállással kell kirekeszteni az Orbán-i hazugságot és annak emlékművét a történelmi emlékezetből, és már a jelenből is.”