Miért erkölcsi kötelesség a szabad piac erősítése?

„Kevés kivétellel mindenki az emberiség erkölcsi alapállapotának tartja a szabadságot, és ennek korlátozása a közvélekedés szerint érveket követel. Tehát a piac erkölcsi értelemben normatív elv, a rá való törekvés (a revolúció) erkölcsi kötelessége mindenkinek.

A gondolkodásunk akkor koherens, ha az intézményeket (tulajdon, állam, család, erkölcsi alapvetések stb.) folyamatosan ugyanennek a normatív elvnek a fényében vizsgáljuk, tehát a piacot (a szabad emberi interakciók értelmében) kritikai és szabályozó elvnek is tekintjük. Nem érv ezzel szemben, hogy ilyen piac sosem létezett, nem érv ezzel szemben, hogy az emberek nem tökéletesen szabad egyedekként jönnek a világra és nőnek fel benne, nem érv ez ellen, hogy mindenki libsi, aki a szabadságról beszél. Ez az elv ugyanis a fentebb már jelzett alapvető intuíción alapul, az előbbiek fényében robusztus normatív elvnek tekintendő, és legalább ezen a szinten kell érvelni vele szemben. A szabadság mint az erőszakos (az elszenvedője által személyesen nem igazolt) beavatkozástól való mentesség világos norma. Ehhez képest az igazságosság, a méltányosság, az egyenlőség mind társadalmi, közösségi értelmezések garmadáját vonják maguk után, az intuícióink, nem beszélve az érveinkről, százfelé oszlanak velük kapcsolatban, és nem-erkölcsi (pl. jóléti, praktikussági, érzelmi) megfontolásokkal keverednek. A tökéletes alávetettség állapota mint a szabad piac ellenpólusa pedig nem csak azért értelmezhetetlen normaként, mert minden intuíciónk, sőt naturális ösztönünk is ellene szól, hanem mert – szemben a szabadság állapotával – elképzelhetetlen.”