Elég a mindenoldali cinizmusból! − Kivonuló középosztály XXXII.

A PLT cikkére reflektáló, Mi lesz veled, fiatal középosztály? című cikkünk sok visszajelzést, nagy visszhangot kapott. Úgy döntöttünk: vitát, párbeszédet, beszélgetést indítunk a témáról egy cikksorozat formájában, amire elsősorban magukat megszólítottnak érző olvasóink írásait vártuk. Az eddig megjelent írásokat itt olvashatják.

Olvasónk, Dániel J. írása.

*

Elég a mindenoldali cinizmusból!

Sok tekintetben valódi probléma az, amiről az eddigi cikkek szólnak. Nem egy barátomtól, munkatársamtól hallottam az utóbbi választások kapcsán, hogy ők leszarják, nem szavaznak, érvénytelenül szavaznak, és így tovább. Mert szerintük egyik rosszabb mint a másik.

És bár engem egészen kisgyerek korom óta hihetetlenül érdekelt a politika világa (vagy tán épp ezért), tökéletesen megértem a hozzáállásukat, bár egyetérteni semmiképp nem tudok vele. A 2006 és 2014 közötti nyolc év a politika kollektív árulásáról szólt.

Először a baloldali pártok árulták el a szavazóik bizalmát, a gyurcsányi elhazudott választással, a hatalomhoz való ragaszkodással, közjogi takarózással. Persze ugyanez ment kicsiben is. A magát fiatalosnak, modernnek hazudó ún. „balliberális” oldal idején rekord mértéket öltött a szórakozóhelyeken tartott razziák gyakorisága; nem egy baloldali polgármester kelt fel hogy a porba tapossa a romkocsmákat és úgy egyáltalán a főváros éjszakai életét. Mindezt egy olyan oldal, ami természetes szavazójának tekintette és máig annak tekinti (tévesen) ezen romkocsmák fiatal városi közönségét.

Aztán 2010-ben ez az oldal, a szervilitás és demagógia (lásd 2009-es EP kampány) legocsmányabb fokára süllyedt SZDSZ-szel együtt megkapta a magáét. Én is ott voltam és leadtam a szavazatomat a Fideszre. Igen ám, de amikor én leadtam azt a szavazatot, akkor az Álmok Álmodói Fideszre, a fiatal középosztályt támogató, a „merjünk kicsik lenni” gondolkodást elutasító, a hagyományos jobboldali tisztesség és méltóság platformján álló Fideszre szavaztam.

Miután kiosztottam a magam pofonját a baloldalnak, választott képviselőim hamarosan nekem is leosztottak egy sallert meg pár kokit. Az első talán Matolcsy György „görögös”megszólalása és a forint sosem látott beszakadása volt. Ezután a munkatársaimmal azon viccelődtünk, hogy a Fidesz vezérkarának bizonyára jelentős short pozíciói lehettek a magyar valutában. Volt egy jó éves időszak, amikor az EUR/HUF valutapáron a legjobb kereskedési stratégia az volt, hogy ha kormánypárti sajtótájékoztató előtt forintgyengülésre kötöttél, akkor tuti volt a nyereség.

Aztán persze jött az összes többi. A cinikus Janus-arcú beszéd, külön mondandó a külföldnek és a belföldnek. A saláta-törvénykezés. Egy országos bohóc kinevezése a köztársaság legmagasabb méltóságává. Hoffmann Rózsa gyalázatos ámokfutása és többszöri bevédése miniszterelnöki szintről. A trafikok leosztása baráti kézbe. Az új Alaptörvény módosítgatása. Az abszolút cinizmus fennen hirdetése, büszkén.

Ez már nem az a Fidesz volt, amelyik 2002-ben épp hogy elvesztette a választásokat − a baloldali médiafölény helyett épp  a magyar néplélek számára oly ellenszenves gőg miatt. Az álmok álmodása eltűnt a hosszú ellenzéki időszak alatt, maradt a gőg, négyzetre emelve, és a balliberális oldaltól eltanult cinikus hatalomtechnika.

Választott politikusaink árulásánál talán csak a nemzet fanatizált egyharmadának zombi viselkedése volt kiábrándítóbb. Azt látni, hogy aki egyik nap még a Jobbik nemzetiességét dicsérte, az másnap, Orbán Viktor szavára már elítélendő szélsőségnek nevezi ugyanazt. Hogy egy egész életében antimoszkovita bácsi hirtelen Putyinban látja a konzervativizmus netovábbját. Hogy nem baj a trafik, nem baj a Hoffmann Rózsa, nem baj a jobboldali mutyi, mert a ballibek most szomorúak, és minél szomorúbb a ballib, annál inkább vigad a magyar. Az ország meg le van ejtve.

Nehéz ilyen körülmények között politikus embernek maradni, főleg ha egy-egy kritikus hang megütése után rögtön aposztáziával, az ellenség támogatásával vádolnak meg. Szóval bár egyet nem értek a politikától elfordult ifjú polgárokkal, megérteni megértem őket.

2014-ben az LMP-re szavaztam. A cinikus Gyurcsányra és barátaira semmiképp nem akartam szavazni, de a cinikus Orbánra és barátaira se jobban. A Jobbikot veszélyes, önpusztító ideológia hordozójának tartom. Maradtak a mérsékelt szocdem-zöld ideológiát valló Schifferék. Ők legalább az emberi minimumot, az egyenes gerincet hozták.

A szavazatomat a New York-i nagykövetségen adtam le, immár egy éve itt élek és dolgozom. Ugyanakkor nem áll szándékomban úgy istenigazából emigrálni − nincs okom rá, szeretem Magyarországot és otthon is jól éltem. Cinikusnak és károsnak tartom mind az ország és a nemzet gyalázását, mind az opportunista fiatal középosztály szapulását.

Mi vagyunk a nemzet. Mi is a nemzet vagyunk. Ideje lenne hogy valaki ránk is figyeljen. Vagy hogy mi magunk kitermeljünk egy pártot. Ami azt illeti, gondolkodtam már politikusi karrieren is…