III/2014 − Ilyen ország pedig nincs CDI.

2014. június 23. 11:21

Meghallgatnánk akkor, mi is az, ami maradt. Meghallgatnánk, mi az, ami még érvényes. Addig pedig éljünk és tevékenykedjünk annak jegyében, hogy a mi következő húszegynéhány évünk ne kerüljön abba a bizonyos koporsóba.

2014. június 23. 11:21
Rajcsányi Gellért
Mandiner

Ment-e a rendszerváltás által az ország elébb?

Tasnádi László a rendszerváltás, 1989 előtt III/2-es százados volt. Alosztálya feladata az Index cikkének táblázata szerint elsősorban a kiemelt népgazdasági objektumok védelme volt.

Tasnádi László a második kétharmados Orbán-kormány, a rendszerváltás utáni ötödik jobboldali kormányzat új rendészeti államtitkára, 2014-ben.

Orbán Viktor 1989. június 16-án beszédet mondott Nagy Imre újratemetésén. Mondott valamit egy hatodik koporsóról és az elkövetkező húsz vagy ki tudja, hány évről.

Tasnádi László 1989. június 16-án szolgálatban volt, az összeomló kommunista államhatalmi gépezet titkosszolgájaként. Tasnádi mindenre büszke, amit 1989 előtt csinált. Azt mondja: „Nem mondok le, mert nincs miért”. Ismerős mondat ez a mögöttünk hagyott húsz vagy ki tudja, hány évből.

Mint az a bizonyos „Na és?”

És mi lesz a mi következő húszegynéhány évünkkel? A rendszerváltás ígéreteivel? A második, nemzeti együttműködős rendszerváltás fogadkozásaival?

Mit is írt az ügy kapcsán Bayer Zsolt? „Valaminek azért muszáj maradnia... Tudni kell valamit mondani a legvégén, valami érvényeset...”

Meghallgatnánk akkor, mi is az, ami maradt. Meghallgatnánk, mi az, ami még érvényes.

Addig pedig éljünk és tevékenykedjünk annak jegyében, hogy a mi következő húszegynéhány évünk ne kerüljön abba a bizonyos koporsóba.

 

az eredeti, teljes írást itt olvashatja el Navigálás

Összesen 180 komment

A kommentek nem szerkesztett tartalmak, tartalmuk a szerzőjük álláspontját tükrözi. Mielőtt hozzászólna, kérjük, olvassa el a kommentszabályzatot.
Sorrend:
Zsusztina
2014. június 24. 13:24
Ez a Tasnádi egy hasznos hülye. A hasznossága véges, a hülyesége örök.
flyboy
2014. június 24. 10:23
A "Tanú"-t láttátok már? Pelikán József: Mennyit kaptál? Gulyás Elemér: Nyolc évet. Pelikán József: Na, azt még kivárjuk, de aztán… Gulyás Elemér: Nem tenné helyesen Pelikán úr. Ez volt a szakmám. Sosem haragból tettem, amit tettem. Azt hiszi ez a rezsim nem tudna használni engem? Hát olyan sok ma a jó szakember?
6qwasyx
2014. június 24. 09:36
Egy hithű kommunista őszinte levele Kövér Lászlóhoz Tisztelt Kövér Úr! A hortobágyi templomban 2013. június 22-én elhangzott beszéde igen érdekes gondolatokat ébresztettek bennem. Ön akkor úgy fogalmazott, hogy „mi magyarok saját bőrünkön tanulhattuk meg, hogy a magyarságnak még a kommunistákból is a legalja jutott, akik nemzetárulásban, hazaárulásban és nemzettársaik megnyomorításában mindig élen jártak Kun Bélától Rákosi Mátyáson át Kádár Jánosig”. Elképzelhető, hogy kommunistákból valóban a legalja jutott nekünk, hiszen annak idején sajnos Ön is, valamint testvérei és kedves édesapja, sőt nagyapja is az MSZMP tagjai voltak. Méghozzá nem is akármilyen tagjai. Nagypapája megkapta Szocialista Hazáért Érdemrendet, Ön pedig, mélyen tisztelt Kövér úr, az MSZMP KB Társadalomtudományi Intézetének Ifjúságkutató csoportjának volt a munkatársa. Emlékszik már? kover_laszlo_mszmp De tudja, még csak nem is az a legnagyobb baj, hogy miközben sok száz kommunista család őszintén hitt a dolgozók ügyéért harcoló szocializmusban, addig Ön karrierista nyikhajként – a többi rendszerváltó banditához hasonlóan –csak kapaszkodóként, eszközként használták a Kádár- rendszert. A tragédia az, kedves Kövér úr, hogy míg a hithű kommunisták nem tagadták meg múltjukat, addig Ön gyűlölettől fröcsögő hangnemben gyalázza egykori sorstársait, elvtársait. Illetve nem. Az elvtársait nem. Ahhoz ugyanis elvek kellenének, Ön viszont – már ne is haragudjon véleményemért – szó szerint az a legalja, gerinctelen és elvtelen senki, akit a beszédében említett: az új kapitalista világban a politikai pályafutása érdekében, a hatalom kedvébe járva a legelszántabb módon gyalázza azt a rendszert, amely Önt kitaníttatta és próbált magából embert faragni. Sajnos nem sikerült, de erről azt hiszem, hogy nem mi tehetünk. És most jól figyeljen, Kövér úr, mert talán még nem késő tanulni Önnek sem: hadd emlékeztessem arra, hogy az I.világháború után a kommunisták védték az országot a trianoni gyalázat ellen, és nem a kommunisták, hanem a hazánkkal hadiállapotban lévő Franciaország fegyverezte és öltöztette fel azt a martalóc rablóbandát, amely nem az országot védte, hanem legyilkolt több, mint százezer magyar fegyvertelen munkást parasztot, majd egy puccsal átvették a hatalmat és ránk kényszerítették Horthy Miklóst, akiről akit leginkább Ady Endre költőnk szavaival lehet jellemezni a legjobban: „Úrnak,Magyarnak egyként rongyot”. Maguk épp olyanok, mint Horthy Miklós volt. Az egyetlen különbség az, hogy Önök nem küldtek halálba egy millió magyart úgy, ahogyan azt nagy példaképük tette a II. világháború idején. ( bár nem vagyok abban biztos, hogy ezt nem tennék meg szívesen) Befejezésük csak annyit szeretnék még írni, hogy nemcsak a kommunistákból jutott a legalja. Pontosabban nem a kommunistákból jutott a legalja, hanem Önökből. Végtelenül sajnálom szegény országunkat, hogy politikai elitünk Önhöz hasonló köpönyegforgató, hataloméhes és képmutató, bukásra ítélt emberekből áll. Katona Gábor, Népi Front
Piefke
2014. június 24. 09:26
"...hogy a mi következő húszegynéhány évünk ne kerüljön abba a bizonyos koporsóba." Drága ErGé, már benne van, legalább az új alaptörvény óta!:-) Én a helyedben komoly önvizsgálatot tartanék, hogy vajon nem segítettem-e bele a ládába az a húszegynéhány évet: tudod, amikor a Fidesz mellett írtál!:-) Még gyerekkoromban olvastam, hogy "Vajon van-e jobb eszköze a kísértő gonosznak, mint az elszántan becsületes ember, aki vakságában a rossz oldalra áll?"
Jelenleg csak a hozzászólások egy kis részét látja. Hozzászóláshoz és a további kommentek megtekintéséhez lépjen be, vagy regisztráljon!