„Ha követtük az elmúlt évek Magyarországot érintő külföldi támadásait vagy az Európai Parlament egyes vitáit, akkor láthattuk, hogy a baloldal nem csak itthon szakadt el a valóságtól. Ha rosszmájú akarnék lenni sikeres nagyvárosi szereplésük nyomán, akkor azt mondanám, hogy nem csak itthon jellemző rájuk, hogy nem dugják ki az orrukat a körúton túlra…
Láthatóan nem találja magát a baloldal évek óta, sehol sem Európában. Válság idején különösen fontos, hogy az emberek életszagú megoldásokat lássanak, amely révén elhiszi, hogy a politika tesz érte valamit. Ez a kézzel fogható cselekvés azonban hiányzik ma a baloldalon, akiktől – mivel a kisemberek képviseletét tűzik zászlajukra – leginkább elvárható lenne. Hiába a szofisztikált reformok, ha azok nem keltik a választókban a cselekvés értékét. Pláne, ha be sem válnak. Nem véletlen gabalyodott bele Hollande is olyan látszatintézkedésekbe, mint mondjuk a melegházasság.
És erre válaszul jönnek a radikálisok, akik a társadalmat feszítő kérdésekre válaszokat adnak. Ilyen vagy olyan válaszokat, aligha jókat, de cserébe határozottak és egyértelműek. Amit itthon megcsinált a Jobbik kispályán, az folyik egy sor európai országban is. És ennek a levét a legtöbb helyen a szocdemek isszák meg. Közben meg jönnek fel a Sziriza- meg Öt Csillag-féle komcsik és a Le Pen- meg Wilders-féle radikáljobbosok, mint a menzai kaja.”