„Nem voltam a nemi kvóta híve: vagyis nem támogattam, hogy európai uniós irányelvek alapján jelöljük ki a kötelező minimumot, hány nő kerüljön be (legalább) a parlamentbe, a kormányba, a vállalatok élére, a közigazgatás vezető testületeibe. Gondoltam, megvan a nőknek a magukhoz való eszük: aki vezetői karrierre vágyik, tegyen érte, bizonyítsa a rátermettségét – és feltételeztem, hogy a férfiaknak is megvan a magukhoz való eszük, nem gátolnak meg egy jó (női) munkaerőt, hogy közös ügyüket a maga sajátos képességeivel kiegészítse, kiteljesítse. Hagyjuk tehát, hadd menjen minden a maga természetes folyása szerint!
Mára egyre inkább úgy tűnik, naivan gondolkoztam. Finoman fogalmazva. (...)