Nem tartozom sehová. Ezeknek náci vagyok, azoknak kommunista, a harmadiknak büdös zsidó: ebből látszik, hogy tök jó helyen állok. Interjú.
„hvg.hu: Nem is foglalkozik a mai kíméletlennek látszó kulturkampffal?
Hobo: Csak annyiban, hogy nem dumálok arról, hogy mit kéne csinálni ennek vagy annak, hanem csinálom. Persze nagyon sok minden nem tetszik. De ha arra fordítom az energiáimat, hogy kifejezzem, hogy mi miért nem tetszik, akkor azt saját magamtól veszem el. Nem tartozom sehová. Ezeknek náci vagyok, azoknak kommunista, a harmadiknak büdös zsidó: ebből látszik, hogy tök jó helyen állok. Persze, nehéz benyelni, amikor mindenféle patkányok mocskolnak, de a céltábla nem lő vissza. Az évtizedek alatt megszoktam és nem álltam fejre, nem adtam fel, nem módosítottam semmit és nem alkalmazkodtam. A közönség megvédett. 140-et játszom évente.
hvg.hu: Amikor a Nemzeti Színház tagja lett, megkapta, hogy lepaktált azokkal?
Hobo: Persze. Vannak olyanok, akik zsigerből gyűlölnek. Azoknak mindegy, mit csinálok. Vannak olyan újságok, portálok – jobb- és baloldalaik egyaránt –, ahonnan ma is ki vagyok tiltva. Az egyik jobboldali lap pedig évekig szórta rám a mocskot, majd most, hogy a Nemzeti Színház tagja lettem, kuncsorog interjúért. Nem érdekelnek ezek. Mit tudnak ártani? Megírják, hogy nem tudok énekelni, vagy raccsolok, esetleg pösze vagyok? Egy olyan országban, ahonnan elüldözték Baksa-Soós Jánost, Orszáczky Miklóst, és nem vették komolyan Cseh Tamást? Nevetséges. Lehet, hogy ez az ő országuk, de az én hazám.
hvg.hu: A helyzetjelentésében leszögezte magáról, hogy az »ellenkulturális tevékenysége« még mindig nem tört meg.
Hobo: Ezt sem politikai értelemben gondoltam. De gondoljon bele, a rendszerváltás óta két Hobo Blues Band-koncert volt a Magyar Televízióban! Miközben egyes »kollégák« évente (sőt, akár évente többször is) feltűnnek a képernyőn.
hvg.hu: Ennek mi az oka?
Hobo: Nem tudom, talán az, hogy nem kilincselek. De az azért elgondolkodtató, hogy a még HBB búcsúkoncertjét, amin több mint 20 ezren voltak, sem tűzték műsorra. Nem fogok odamenni Rákay Philiphez, hogy ugyan, adjátok már le. Inkább azzal foglalkozom, hogy új dolgokat hozzak létre.”
Magyar Péter a korábbi baloldali elit által használt kommunikációs stílusra állt át, vélhetően azt remélve, hogy ez majd kihúzza a pártot a gödörből. Ez azonban egy kétélű fegyver.
Még a végén árnyalódna a „mindenki azt mérte, hogy” közhangulat.
1969-ben megkérdezték egy Vietnámban szolgáló amerikai katonától, hogy mit üzen az ötven évvel később élő amerikaiaknak.
Hogy kik? Hát a Z-generáció. Azok, akik eltörölnék a múltunkat, a hagyományainkat, a történelmünket, az irodalmunkat, eltörölnének mindent.
Az sem derült ki, hogy a visszaküldöttek között mennyi az „anyázás”? Vagy mennyi a pornograf rajzokkal díszített?
Abban is biztosak lehetünk, hogy ez még nem az utolsó fejezet. És én már azt nagyon várom, hogy megjelenjen a film végén a felirat: VÉGE.
A fitneszguru nem ért egyet a Tisza által tervezett SZJA-emeléssel.
A mámorító lüktetése a létezésnek és nem létezésnek, ez maga az Isten.
Beszéde végén a nagy világnyelveken áldott karácsonyt kívánt, majd latinul Urbi et Orbi áldását adta Rómára és a világra.
