
Sebeink nyalogatása helyett
A visszajáró vendégek között sok a művész, és míg az első Orbán-kormány idején még eljöttek, idén sorra mondják le a részvételt, mert egzisztenciális okokból félnek a következményektől. Interjú.
„Nem arról van inkább szó, hogy – miként a baloldali blogszférában olvasható – többen bojkottálják a rendezvényt, mert sérelmezik, hogy a kormányt akarják szapulni, ahelyett, hogy a súlyos választási vereség után rendeznék a baloldal sorait?
Focivébé idején talán megengedi a hasonlatot: annak, hogy egy csapat ne kapjon gólt, legbiztosabb módja, ha az ellenfél térfelén játszik. Mármost mi is a kormány térfelén akarunk focizni, és a sebeink nyalogatása helyett az ország helyzetével – például a médiaegyensúly felbillenésével, a reklám- és választási törvénnyel – foglalkozni; azokkal a jelenségekkel, amelyek jobb banánköztársaságokban sem igen fordulhatnak elő. Az ellenzék helyzetét egyébként sem lehet két óra alatt megoldani, így akik ezt várják tőlem, csalódni fognak.
Miközben Ön ezt olvassa, valaki máshol már kattintott erre:
A Fidesz ismét megmutatta az egyik legnagyobb erősségét, a Tisza csak számháborúzott – ez kulcsfontosságú lesz a választásokon

Akkor viszont maradnak ott, ahol a part szakad, vagyis a „szárszói gerontokráciánál” – figyelmeztetnek balliberális közírók.
Biztosan szóba fog kerülni, hogy idén is jobbára miért az idősek lesznek többségben, ám erre megvan a kézenfekvő magyarázat: őket már nincs honnan kirúgni, ezért félelem nélkül eljöhetnek.
Vécéfronton amúgy minden rendben?
A vécét tavaly óta felújítottuk, így ha a mellékhelyiségek iránt előszeretettel érdeklődő Index munkatársa óhajtja, le is fotózhatja. Sőt az Átlátszó.hu javaslatára a tavalyi elhíresült cikk szerzőjét, Panyi Szabolcsot felkértem, idén is jöjjön el, és értékes hozzászólásával emelje az esemény fényét, de nem élt a lehetőséggel.”







